Ugrás a tartalomra

Ifjúsági Klub nyílt Kishegyesen

2017.10.20
21:03
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
Illés Boglárka, magyarországi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár és Mohácsi Zoltán Kishegyes tanácselnöke adták át rendeltetésének az Ifjúsági Klubot.

A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma Ifjúságpolitikai és Esélyteremtési Államtitkárságának közreműködésével 700 ezer forint értékben érkezett támogatás a valamikori szövetkezeti otthon épületében kialakított klubhelyiség létrehozására. A kishegyesi fiatalok örülnek annak, hogy ezentúl lesz hol szórakozni, barátkozni, ismerkedni. Csabai Zsuzsanna, Kishegyes: „Nagyon örülnénk, ha végre lenne a fiataloknak külön program. Mióta a diszkót bezárták, azóta nincs is a fiataloknak lehetőségük kimozdulni. Nagyon várjuk, hogy mi fog történni.”

A felújítás értéke 700 ezer forint, melyet a Magyar Szerencsejáték Zrt. biztosított az Ifjúsági és Esélyteremtési államtitkárság szakmai közbenjárásával, a pályázatot a DKMT Eurórégió Ifjúsági Szövetsége bonyolította le. Kovács Károly, ifjúsági ügyekkel megbízott polgármester asszisztens, Kishegyes: „Ez egy olyan hely, amelyet ifjúsági közösségi térként szánunk a fiataloknak. A célunk, hogy megszólítsuk vele a fiatalokat, hogy kialakuljon a közösségi  érzés, barátkozzanak, ismerkedjenek, a szabadidejüket pedig minőségesen tudják eltölteni Kishegyesen.”

A valamikori szövetkezeti otthonban előzőleg már egy próbatermet alakítottak ki, a klubhelyiséggel további tartalmakkal bővülnek az ifjúság lehetőségei. Mohácsi Zoltán, tanácselnök, Kishegyes HK: „Maga a színházépület és az ahhoz tartozó szövetkezeti otthon a privatizáció során magánkézbe került. Az elmúlt években sikerült a kishegyesi helyi közösségnek visszaszereznie és mi azóta folyamatosan azon dolgozunk, hogy belakjuk az épületet.”

Éljenek bárhol a magyar fiatalok, a világ bármely pontján, a cél, hogy ugyanazokban a támogatásokban tudjanak részesülni – emelte ki a megnyitón Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár. „Az elmúlt év folyamán az anyaországban minden megyejogú városban megnyitottunk egy közösségi teret, az Új Nemzedék Közösségi Tereket. Azt látjuk, hogy a fiataloknak szükségük van olyan terekre, ahol találkozhatnak, ahol a fogyasztás kényszere nélkül tudnak összegyűlni, közösséget építeni, közösséget kovácsolni és a Vajdaságban Kishegyesre esett a választásunk, itt nyitjuk meg az első ilyen közösségi teret, ifjúsági otthont, vagy ifjúsági klubot.”

A kishegyesi ifjúsági klubba elsősorban a 14-től 35 éves korosztályt várják, a klubhelyiség hétvégente, illetve igény szerint hétköznap is nyitva tart. Az első programok fiatal képzőművészek kiállításai és könyvbemutatók lesznek.

Kishegyes
Ifjúsági Klub
Emberi Erőforrások Minisztériuma

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.