Ugrás a tartalomra

Ifjúsági termet alakítottak ki a Szabadkai Református Egyházközség pincehelyiségében

2019.10.28
23:23
2019.10.29
17:14
Forrás
Pannon RTV
A termet egy hét alatt újította fel egy 15 fős holland ifjúsági csoport, akik újrabetonozták a padlózatot, falakat festettek és otthonosabbá tették a pincehelyiséget.

Az új ifjúsági teremben vendégelték meg az egyházközösség fiataljai a pincehelyiséget felújítókat. Szalai Ármin szerint a felújított helyiségben szívesen töltik az idejüket a tizenévesek: „Nagy a változás. Az előző terem egy hittanterem volt. Ez a hely egy picit otthonosabbnak tűnik. Egy kicsit kisebb, de szerintem itt jobban összekovácsolódhatunk.

A hangulatvilágítás, a szobanövények és a berendezés is fiatalos - mondta el Harangozó László. A lelkész hozzátette, ez egy olyan hely lesz ahol a fiatalok a kereszténységüket és az ifjúságukat is megélhetik. Kiemelte: „Úgy érzem, hogy Istentől az egy ránk bízott feladat, hogy magvetés legyen a szívünkben, az ifjúság szívében. Bárhova kerülnek a világban ott legyen a szívükben a kereszténység magja. Ezt a termet pedig erre a célra fogjuk használni.”

A lelkipásztor azt is hozzátette, felekezettől függetlenül szívesen látják a fiatalokat. Az új ifjúsági terem egyébként a közeljövőben új ajtót, ablakokat, illetve fűtőtestet is kap.

Szabadkai Református Egyházközség
Harangozó László
ifjúsági

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.