Ugrás a tartalomra

Ima a hazáért, a magyar népért és a világbékéért

2022.08.20
20:09
2022.08.21
08:01
Forrás
Pannon RTV
A kedvezőtlen időjárás miatt a Szent István tér helyett a Szent István-bazilikában tartották meg az ünnepi szentmisét Budapesten.

Az összegyűlt hívek a Szent István téren kivetítőkön követhették a misét szombaton. Az elmaradt körmenet helyett pedig, zenés imaórát tartottak a kihelyezett Szent Jobb ereklye előtt.

Első királyunk olyan példakép, akit nem kell eszményíteni, hiszen műveinek máig ható eredményei mindennél beszédesebben őrzik alakját – mondta el a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén Berta Tibor tábori püspök. Szent István mélyre látó államférfi volt, akinek tettei Istenbe vetett hitéből fakadtak – tette hozzá.

Berta Tibor, tábori püspök: „Királlyá való koronázása és országalapító tevékenységének kezdete egybeesett a Krisztus utáni első ezredforduló világvég várásának babonás gondolatokat terjesztő feszültségével, de a kereszténységen belüli azon tanítás megjelenésével is, mely Krisztus második eljövetelét és földi uralmának megvalósulását hirdette.”

Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrálta. „Ez a nap hálaadás a múltért, népünk életéért és könyörgés a jövőért, mostani sorsunk alakulásáért. Az idén különösen sok mondanivalónk van Isten színe előtt, hiszen újabb nehéz, de értékekben és áldásban gazdag esztendő van mögöttünk.”

A mostani szentmisén a hazáért, a magyar népért és a világbékéért szól az ima – mondta el Erdő Péter bíboros.

Erdő Péter
szentmise
Szent István

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.