Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP Photo/ Darko Vojinovic

„Irinej munkásságának jelentőségét majd az idő bizonyítja”

2020-11-21
13:57
Forrás
Pannon RTV
Irinej pátriárka a legnagyobb buzgalommal dolgozott az emberek, az egyház és az állam egységén - mondta Nikola Selaković, szerb külügyminiszter a Szerbiai RTV műsorában.

Selaković, akinek szoros személyes kapcsolata volt a pátriárkával, azt mondta, Irinej munkásságát nem tekinthetjük át teljességében, de annak jelentőségét az előttünk álló idő majd bizonyítja. Elmondta, Irinej pátriárka többször kritizálta az Európai Unió számos elvárását Szerbiával szemben, valamint folyamatosan a Koszovóban élő szerbek miatt aggódott.

Nikola Selaković, külügyminiszter, Szerbia: „Irinej pátriárka olyan ember volt, aki hihetetlenül jól ráérzett népünk pulzusára, az idő lüktetésére, aki megértette, mi az egyház jelentősége, természetesen az egyház vezetőjeként. És értette, mi az, hogy állam. Számtalan alkalommal, különösen az utóbbi 3-4 évben, a pátriárka arról beszélt, hogy ez az idő egyfajta szimfónia az állam és az egyház között. Egyetértést teremtett még akkor is, amikor különbözőek voltak a vélemények vagy az egyik, vagy a másik oldalon.”

Irinej pátriárka
Nikola Selaković
gyász

Most

Népszerű

Új szigorításokat vezetnek be Szerbiában

Hétköznaponként 17 órakor be kell zárniuk, hétvégente pedig ki sem nyithatnak a vendéglátóipari egységek és a szolgáltatói tevékenységeket végző vállalkozások - többek között ez tartozik az új szigorítások közé - írja a szerbiai sajtó.