Ugrás a tartalomra

Iskolanapot ünnepelt az oromhegyesi Arany János Általános Iskola

2018.03.02
20:02
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
Mivel az anyaépület rekonstrukció alatt áll, az ünnepséget az oromi kihelyezett tagozaton tartották meg, amelyen ott voltak az oromhegyesi, a tóthfalusi és az oromi iskolaépület diákjai is.

A megjelent vendégeket, a szabadkai testvériskola, a községi önkormányzat és a helyi közösségek képviselőit valamint az iskola diákjait és tanárait Vajda Attila iskolaigazgató köszöntötte. Örömmel adta hírül, hogy a tavaly megroggyant oromhegyesi iskolaépület felújítási munkálatai jól haladnak, reményei szerint egy-két hónapon belül újra megtöltik majd a diákok az iskolát. Vajda Attila, igazgató, Arany János Á.I., Oromhegyes: „A hátramaradt munkálatok már az elkövetkező pár hétben befejeződnek: Ha minden jól megy, vissza tudunk menni az oromhegyesi iskolába és ott folytatódhat a tanítás.”

Az iskolanap alkalmából, ami egyben névadójuk, Arany János születésének 201. évfordulója is, a diákok színes iskolanapi művelődési műsort mutattak be. A másodikos Nyilas Zsófia két évvel ezelőtt már az Arany János nevét viselő iskolába iratkozott be. A műsorban egy szavalócsoport tagjaként vett részt. „Csoportos verset mondtunk, amiben sokan részt vettünk.”

Kovács Viktória negyedikbe jár és nagyon örül, hogy, ha kényszerből is, de az oromhegyesi diákok is Oromra járnak iskolába. „Az oromhegyesiekkel is már nagyon sokkal találkoztam, jóban vagyok velük, és nekem ez öröm.”

Noha 2015-ben kissé meglepte az iskola nevének megváltoztatása, a hetedikes Lackó Rékának nagyon tetszik, hogy iskolája a nagy magyar költő nevét viseli. „Nagyon sok mindent tanultunk magyarórán, verseket tőle, és nekem tetszik.”

A megjelenteket, akik között ott volt Nyilas Leonov Anita, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is, köszöntötte Fejsztámer Róbert községi elnök is, majd felolvasták Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár üdvözlő szövegét, aki noha egykoron az oromi iskola diákja volt, elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni az ünnepségen.

iskolanap
Oromhegyes
Arany János Általános Iskola
Orom
Tóthfalu

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.