Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Ismertették az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázási lehetőségeit

2019-09-21
13:04
2019-09-21
17:51
Forrás
Pannon RTV
A magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázási lehetőségeiről tájékozódhattak ma Szabadkán a vajdasági magyar szervezetek képviselői.

Az esemény a budapesti Biró Alapítvány kezdeményezésére jött létre. Az alapítvánnyal korábban közös pályázaton vett részt a szabadkai Mea Lingua Egyesület és a Dr. Rehák László Alap, így most azok képviselői is részt vettek a pályázási kiírásokról szóló előadáson.

Több magyarországi és uniós projektet tudnak biztosítani a határon túli civil szervezetek számára - mondta Czombos Bence, a magyar Emberi Erőforrás Támogatáskezelő munkatársa. Egyebek között a Nemzeti Kulturális Alapnál, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél, a Csoóri Sándor Alapnál érdemes érdeklődni, emellett létezik még a Lépj át a határaidon, valamint a Határtalanul Magyarországon nevű projekt is, amelyben elsősorban hetedikes diákok vehetnek részt - emelte ki Czombos Bence: „Ez egy fordított változata a Határtalanul programnak, amelynek keretében, ha pályázik egy határon túli iskola, és megfelel az adott pályázati felhívásnak és keretnek, akkor egy négynapos utazásban vehetnek részt, amit az anyaország területén, egy választott megyében bonyolíthatnak le” - magyarázta a magyar Emberi Erőforrás Támogatáskezelő munkatársa.
-

Emberi Erőforrások Minisztériuma
pályázat
Szabadka
Bíró Alapítvány

Most

Népszerű

Fegyveres bankrablás Szabadkán

Fegyveres bankrablás történt ma reggel Szabadkán. Senki sem sérült meg. Az álarcos elkövető a Dimitrije Tucović, közismertebb nevén a Borovo utcájában lévő Postatakarékot rabolta ki.