Ugrás a tartalomra

Január 21-ig lehet igényelni okostáblát

2020.01.16
15:15
2020.01.16
17:38
Forrás
Pannon RTV
Vajdasági iskolák vásárolhatnak interaktív táblát és vetítőt tartományi támogatásból.

Az idén is folytatódik a vajdasági tanintézmények modernizációja. A tartományi oktatási titkárság 70 millió dinárt látott elő erre a célra. Az általános és középfokú oktatási és nevelési intézmények a hét eleje óta pályázhatnak vetítővel ellátott interaktív táblák beszerzésére. A pályázatra január 21-ig lehet jelentkezni, kizárólag online. Nyilas Mihály elmondta, hogy nagy az érdeklődés, és az iskolák több mint fele már jelentkezett is. A tartományi oktatási titkár ugyanakkor felhívja a többi iskola figyelmét is, hogy ne szalasszák el a lehetőséget.

Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár: „Valamikor a tavasz folyamán, áprilisban szeretnénk az összes táblát eljuttatni a helyszínekre. Összesen 704 ilyen helyszín van, hiszen az 502 intézményünknek még kihelyezett tagozatai is vannak, és minden épületbe szeretnénk egy-egy okostáblát és vetítőt eljuttatni. Már megkérdezték azt is, hogy akiknek már van, vajon kapnak-e. Természetesen, itt most nem teszünk különbséget, ahol már van, ott biztosan jól jön még egy ilyen tábla, hiszen sok tanterem van, sok osztály van, és szeretnénk azt, hogy valóban mindenki egyformán részesüljön ebben a donációban, amit a tartomány biztosít.”

okostábla
interaktív tábla
gyerek
diák

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.