Ugrás a tartalomra

Jelentős támogatás a vajdasági templomok felújítására

2021.05.19
14:27
2021.05.19
20:21
Forrás
Pannon RTV
A magyar kormány támogatásával Vajdaságban 23 településen 25 templom újul meg – jelentette be ma Szabadkán Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzeti kapcsolatokért felelős államtitkára.

Jelentős összeggel, közel 26 milliárd forinttal támogatja az anyaország határain belül és Kárpát-medence szerte a templomfelújításokat a magyar kormány. Ezen belül a Vajdaságban 326 millió forintos összegből újulnak meg templomaink. A Magyar Templom-felújítási Program fő célja a történelmi értékek megmentése mellett a hitélet, és a magyarság megmaradásának elősegítése.

A magyar templomfelújítási program révén elsősorban a hit és a szakralitás megőrzését szeretnénk szolgálni, de másodsorban a helyi munkaerő megmaradását, erősödését, családjaiknak a megtartását is – jelentette ki a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szabadkai sajtótájékoztatóján.

Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Magyarország: „A Magyar Templom-felújítási Program keretében a határon túl élő magyar keresztény közösségek 400 templomát fogják megújítani, ezen belül Vajdaságban 23 településen 25 templom újul meg, 21 katolikus és 4 református. Ez összességében itt, a Vajdaságban 326 millió forintos támogatást jelent, melyet ha kitudnak egészíteni és van erre lehetőség helyi erőforrásokból, akkor még inkább segíti a helyi vállalkozók, helyi munkaerő, helyi munkások, mestereknek az életét.”

A magyar egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárral Dedić Szuzanna készített interjút.

A program keretében a legkevesebb támogatási összeg 9, a legtöbb pedig 15 millió forint volt, amire pályázni lehetett. Vajdaság 25 temploma közül 14 a Szabadkai Egyházmegyében, 7 a Nagybecskereki Egyházmegyében, 4 pedig a Református Egyházkerületben újul meg.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „A Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt években sikeresen próbált partnere lenni az itteni egyházaknak, illetve lettünk partnerei egymásnak, mert az a meggyőződésünk, közösen püspökatyákkal, hogy ugyanazt az ügyet szolgáljuk és csak abban az estben tudjuk a közösségünknek érdekeit szolgálni, ha ezt így tesszük.”

A sajtótájékoztatón jelen voltak a hagyományos egyházak képviselői is. Akik mind köszönetüknek adtak hangot, amiért a magyar kormány támogatja őket:

Slavko Večerin, püspök, Szabadkai Egyházmegye: „Az egyház és a politika egy irányba néz, ez nagyon jó. Mindenki a saját terén szolgálja a népet, és azt akarjuk, hogy a népnek jó legyen. Ezért fontos beszélgetni és találkozni.”

A Nagybecskereki Egyházmegye 80 millió forint értékben kap támogatást. A munkálatok hamarosan megkezdődnek.

Német László, püspök, Nagybecskereki Egyházmegye: „Versecen kezdődnek nemsokára a munkálatok, már tavaly elkezdődtek, készek a tervrajzok és minden más a projekthez. Utána Nagybecskereken, a Boldogasszony Iskolanővéreknek a kápolnája lesz felújítva, Torontáltorda, Törökkanizsa, Hódegyháza, Tiszaszentmiklós.”

A Református Keresztény Egyház püspöke a gondoskodást köszönte meg, azt, hogy a délvidéki magyarok nem érzik magukat egyedül a Kárpát-medencében.

Halász Béla, püspök, Református Keresztyén Egyház: „Úgy érzem, hogy ez egy történelmi idő, egy történelmi lehetőség, mind az egyházaink számára, mind a nemzetünk számára.”

A sajtótájékoztatón szó esett a Szabadkai Egyházmegye legjelentősebb templomáról, a Szent Teréz Székesegyházról is. A VMSZ elnöke elmondta, belátható időn belül elkészül az a mérnöki szakvélemény, ami alapján folytatni tudják a felújítást. A magyar kormánynak köszönve pedig már most a püspökség számláján van egy jelentős összeg, amelyből ezt fedezni tudják majd.

templomfelújítás
Soltész Miklós

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.