Ugrás a tartalomra

Jogászkonferenciát tartottak Palicson

2022.11.26
14:03
2022.11.26
16:31
Forrás
Pannon RTV
Az előadásokat Okiratok és okmányok érvényessége Magyarországon, illetve Szerbiában elnevezéssel tartották meg, ahol külföldi és hazai előadók is egyaránt előadást tartottak. Az esemény a Vajdasági Magyar Jogász Egylet által valósult meg.

A palicsi Magyar Művelődési Központban megtartott esemény célja az volt, hogy okmányainkat, illetve okiratainkat tudjuk használni külföldön, vagy éppen Szerbiában. Fontos tudnunk, hogy melyek azok a dokumentumok, amelyeket hitelesíteni vagy honosítani kell. Nagyon sok olyan szituáció van, amikor az információk hasznosak és rengeteg időt és pénzt spórolnak számunkra.

Mihók Áron is a résztvevők között volt, aki elmondta, örül, hogy az előadáson hallottakat később a munkájában is kamatoztathatja majd.

„Engem különösképpen érdekelnek, például nagyon sok téma van az okiratok érvényességéről, külföldön és belföldön egyaránt. Én nagyon várom Bicskei Ferencnek az előadását az okiratok, okmányok érvényességéről.”

Szitás Emma a Miskolci Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola doktorandusza elmondta, eddig a konferenciákon résztvevőként volt jelen, most pedig már előadóként vesz részt az eseményen.

„Ma a közokiratok hitelesítéséről beszéltem, illetve annak hatásairól. És arról, hogy azokat a hitelesített közokiratokat, konkrétan az ingatlan forgalmi szerződéseket, hogy lehet Magyarországon használni azokat a szerződéseket, amelyeket Szerbiában kötnek meg.”

Az esemény hagyománya már több évre visszavezethető, amely fontosságáról Lakatos Adrián, az egyik szervező mesélt.

„Az ilyen konferenciákon amellett, hogy gyakorlati tudást is szereznek, nagyon fontos a kapcsolatok megszerzése, megtartása, megismerése. A dolgozó jogászok nagyon örülnek, hogy megismerkedhetnek a fiatalokkal, akik esetleg a későbbiekben gyakornokaik lesznek, míg az egyetemisták, gyakornokok vagy más fiatal kezdő jogászok nagyon megörülnek, hogy itt fogják megismerni későbbi kollégáikat vagy munkaadóikat. Ez mindenkinek nagy lehetőség.”

A Vajdasági Magyar Jogász Egylet következő jogászkonferenciáját a tavasz folyamán tartják majd.

jogászkonferencia
Palics
Vajdasági Magyar Jogász Egylet

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.