Ugrás a tartalomra

„A jónak kell következnie”

2020.04.09
15:54
2020.04.09
18:35
Forrás
Pannon RTV
A világ is azt diktálja, hogy a rossz után a jónak kell következnie és mindnyájunknak ebben kell bízni – üzeni Orosz Attila bácskai református esperes a húsvétra való felkészülés kapcsán.

A református vallásúak számára sem tartanak úrvacsorára felkészítő eseményeket a templomokban. Azt javasolják a református hívőknek, hogy az internetes közvetítések gazdag kínálatából válogassanak. Igaz, nem helyettesíthetőek az élő istentiszteletek, de a televízió és a rádió által közvetítetteket érdemes megnézni és meghallgatni – emelte ki a bácskai esperes.

„Az idei húsvétkor én úgy érzem, azt üzeni nekünk Isten, hogy új úton kellene elindulni a jövőben. Tehát nem az eddig megtett utat kellene követnünk, mert rengeteg rosszat is tettünk nyilván azon. Több önvizsgálatot kell tartani, jobban oda kellene figyelnünk egymásra, de elsősorban arra a Jézus Krisztusra, aki a halál fölött győzedelmeskedett. Hiszen Ő a mi mindennapjaink része kell, hogy legyen. A szorongásaink és félelmeink helyett elhozza a békéjét és szeretetét, és Ő formálja az életünket.”

Orosz Attila
bácskai református esperes
húsvét
felkészülés
úrvacsora
istentisztelet

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.