Ugrás a tartalomra

Jótékonykodni a piacon is lehet

2022.10.15
18:19
Forrás
Pannon RTV
Jótékonysági akcióval egybekötött télirevalók vására volt ma a szabadkai nagybani piacon.

A Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat kezdeményezésére és a termelők adományaiból a Naše malo je nekome sve elnevezésű jótékonysági szervezet zöldséget, gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket juttat el a helyi rászoruló családoknak.

A vásárra sokan ellátogattak. Volt, aki már valóban télre vásárolta meg a krumplit, hagymát vagy a savanyúságnak valót.

Horvát Szilvia már harmadik éve árul a nagybani piacon, és a jótékonysági akciókban is szívesen részt vesz. „Ami az alapélelmiszerek közé tartozó, szerintem az a legfontosabb. Ilyen a vöröshagyma is, amivel most ma például mi adakoztunk, hiszen szinte minden főtt ételnek az alapja a vöröshagyma. Az egyik alapja. Mi ezzel járultunk hozzá. Természetesen a többi is nagyon fontos, akár a káposzta, akár a cékla, akár a krumpli, de a gyümölcsök is.”

Immár 21. alkalommal szervezte meg a szabadkai piacok a télirevalók vásárát a nagybani piacon, idén már másodszor. Most az idő is kedvezett a vásárláshoz. Aleksandar Aleksić, igazgató, Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat: „Első alkalommal esett az eső, és kevés volt a látogató, de a szárazság miatt is, hiszen egyes gyümölcsök és zöldségfélék korábban beértek, mások viszont csak most, amikor az ideje van. A szabadkai piacok idén is megszervezi a termények adományozását a nagybani piac árusainak segítségével.”

A termelők által adományozott terményeket a Naše malo je nekome sve nevű jótékonysági szervezetnek adták át, amely majd szétosztja a leginkább rászoruló családok között. Tijana Mijović, szervező, Naše malo je nekome sve: „Köszönöm a termelőknek, hogy jelentkeztek a felhívásra, és több mint 500 kilogramm gyümölcsöt és zöldséget gyűjtöttek össze. Ezt elvisszük a helyi családoknak, úgy nézzük, hogy elsősorban kisgyermekes családok legyenek, mivel elég sok gyümölcs jött össze. Reméljük, hogy 10-15 családot el tudunk látni gyümölccsel és zöldségekkel.”

A Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat csatlakozott egy másik jótékonysági akcióhoz is. Három piacon helyezett ki adománygyűjtő dobozokat a Budi human Alapítvány három tagja: Kovács Leona, Lea Milić és Szabó Melinda megsegítésére.

jótékonyság
nagybani piac
Naše malo je nekome sve
Budi Human Alapítvány
Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat
Szabadka
télirevaló
télirevaló vásár

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.