Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Molnár Edvárd

Karácsonykor ünneplőbe öltözik a lelkünk

2021.12.25
11:50
2021.12.26
07:14
Forrás
Pannon RTV
Megtelt hívekkel a katolikus templom Kelebián karácsony napján. Jézus születését ünnepelték a délelőtti ünnepi szentmisén.
Pannon RTV/Molnár Edvárd

Érkeznek a hívek a kelebiai templomba. A karácsonyi szentmisén mindenképpen részt vesznek.

Ecsődi Gizella, Kelebia: „Megértük ezt a napot is, és nagyon szép, és nagyon kedves. Kiskorom óta mindig tartottuk a karácsonyt. Templom mellett születtem, és én mindig jöttem, a hajnali misékre is. Minden voltam. Amit tudok, megteszek. Eljövök, amikor csak bírok.”

Pannon RTV/Molnár Edvárd

Egészen másmilyen karácsonykor a misén részt venni. Ilyenkor ünneplőbe öltözik a lélek. Ehhez a Tarabuka kórus is hozzájárul.

Huber Edina, Kelebia: „Ilyenkor még emelkedettebb a hangulat, amikor ezeket a karácsonyi énekeket énekeljük. Ezeket már kislánykoromban tanultuk. Mindig veszünk új dalokat is, de amikor ezeket a régi, hagyományos népi énekeket énekeljük, amiket a nagymamámtól is hallottam, hogy ő is kislánykorában ezeket énekelte, akkor az tényleg egy olyan különleges érzéssel tölt el.”

Pannon RTV/Molnár Edvárd

Megszületett a Megváltó, a kis Jézus – szólt Paskó Csaba kelebiai plébános, aki a szentmisén Juhász Gyula Karácsonyi énekét idézte: 

„Szelíd, szép betlehemi gyermek. Az angyalok nem énekelnek. S üvöltenek vad emberek.”

Paskó Csaba, kelebiai plébános: „Az alázat, a szolgálatkészség, a szeretet, szemben az erőszakkal, a kiábrándultsággal, a vírussal és mindennel, ami az embert lenyomja a földre, de ez az ünnep az, ami igazából felemel bennünket, Istenhez közelebb, az emberi méltóságunkban megerősít bennünket, és erőt ad, hogy a nehézségek ellenére is haladjunk tovább, és Istenre, illetve majd húsvétkor a keresztre emelt tekintettel megtartsuk emberi méltóságunkat.”

Karácsonykor a jászol elé tesszük a világot, az ország és benne magunk és családunk sorsát – mondta a kelebiai plébános, aki – ahogy fogalmazott – hisz az emberek jóságában, abban, hogy emberi méltóságunkat nem veszítve el, előre tartunk.

karácsony
karácsony
karácsony nap
karácsony napja
Kelebia
Paskó atya
Paskó Csaba

Most

20:50, Frissítve: 22:10

Argentína negyeddöntős, a hollandok már várják őket

1:0-ra vezetett Argentína Ausztrália ellen az első félidő végére. A második játékrészben már két gólra növelték előnyüket a dél-amerikaiak. Álvarez is betalált, majd Ausztrália szépített, de ez nem volt elég, 2:1-re győztek Messiék.

Népszerű