Ugrás a tartalomra

Kárpát-medencei református testvérgyülekezetek találkoztak Pacséron

2019.09.16
14:28
Forrás
VajdaságMa
A Kárpát-medencei református testvérgyülekezetek találkozójának az idén Pacsér adott otthont. Az esemény pénteken vette kezdetét, közel százan vettek rajta részt.

A vendégeket Csányi Erzsébet, a helyi lelkész köszöntötte és örömét fejezte ki, hogy házigazdái lehetnek egy ilyen rangos találkozónak. Minden nap számos programon, kiránduláson és istentiszteleten vehettek részt az odalátogatók. Egyfajta bátorítást és biztatást jelent ez az összejövetel, hisz minden ilyen találkozó arról szól, hogy a résztvevők megosszák egymás örömeit és nehézségeit. A Kárpát-medencei testvérgyülekezetek jövő évi találkozójának a kárpátaljai Salánk lesz a házigazdája. Az ünnepi istentiszteleten Pásztor István, a VMSZ elnöke is részt vett.

református
Pacsér
Kárpát-medence

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű