Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Katonai bemutató Szabadka főterén

2018-02-14
12:20
2018-02-14
17:36
Forrás
Pannon RTV
Katonai bemutatót tartott a szerb védelmi minisztérium Szerbia több városában, így Szabadka főterén is, Szerbia államiságának napja alkalmából.
Pannon RTV/illusztráció

A délelőtti és a kora délutáni órákban a Jovan Nenad cár téren sétálók a szerb hadsereg legkorszerűbb felszerelésével és taktikai-műszaki fegyverzetével ismerkedhettek.     

A Szerbia államiságának napja alkalmából szervezett szabadkai katonai bemutatóra már délelőtt 10 órától gyülekezni kezdtek nemcsak a katonák, hanem az érdeklődő polgárok. Ez a bemutató egyben alkalom volt arra, hogy azok, akik szeretnének hivatásos katonaként a szerbiai katonaság kötelékébe lépni, ezt megtegyék, illetve információkat szerezzenek ezzel kapcsolatban.

Pannon RTV

A Topolyán és Újvidéken állomásozó első szárazföldi dandár alakulatai mutatták be fegyverzetüket Szabadkán. Golyószórók, géppuskák, kézi rakéta- és gránátvetők is bemutatásra kerültek. Az M-93-as, 30 milliméteres gránátvető alapvető feladata, hogy a gyalogságot támogassa és az ellenséges erőt megsemmisítse. Nemcsak az élő erőt, hanem a kisebb páncélozott és nem páncélozott járműveket is megsemmisíti.

A felderítő egységek álcázását, a katonai rendészet legkorszerűbb felszerelését, önjáró rakétavetőt, páncélozott harci járművet és a rádiós összekötő egység munkáját is megtekinthették a szabadkaiak a város főterén.

Pannon RTV

A francia Pinzgauer járműveket 1978-tól alkalmazzák, de most is kifogástalan állapotban vannak. A szerb katonaság különféle szárazföldi egységeinél ma is széleskörűen használják, hiszen nincs olyan terep, amelyen ne tudna átmenni.

A Szabadkán és Szerbia más városaiban is megtartott katonai bemutató egyik célja az volt, hogy szerződéses katonákat toborozzanak. A védelmi minisztérium pályázata folyamatosan nyitott - emelte ki Horvát Ádám őrnagy, a topolyai laktanya parancsnok-helyettese. „Ez egy jó alkalom, ahol mindenki, aki érdeklődik, részletes adatokat kaphat arról, hogy miképpen lehet szerződéses katona a mi hadseregünkben. Mindenki jelentkezhet, itt részletes adatokat kaphatnak, megtekinthetik, milyen fegyvereink vannak.”

Pannon RTV

A pályázat folyamatos, szerződéses katonának egész évben lehet jelentkezni. Az ezzel kapcsolatos részletek a védelmi minisztérium honlapján keressék, amelynek címe: www.mod.gov.rs.

katonai bemutató
Szabadka
Védelmi Minisztérium

Most

10:05

Đoković beérte Federert

Novak Đoković világelső szerb teniszező a 310. hetet kezdte meg a férfi teniszezők ATP világranglistájának az élén, ezzel beérte az eddigi rekorder svájci Roger Federert.

Népszerű

Orosz bolt nyílt Szabadkán

Az átadót követően azonnal birtokukba vehették a vásárlók az üzletet. Az orosz tulajdonban lévő Svetoforban többnyire tisztálkodási szerek, élelmiszer és konyhai eszközök kaphatók.

Halálos közúti baleset Topolyánál

A szerencsétlenség szerda este fél nyolckor történt Topolya bejáratánál, egy kombi hátulról egy kapcsolható eszközt húzó traktornak ütközött.

Üresen állnak a zentai árupiac standjai

Kedd óta üresek a zentai árupiac asztalai. Az árusítók beszüntették a munkát. Ennek több oka is van. Az ügyben megszólalt a piacot üzemeltető vállalat igazgatója is.