Ugrás a tartalomra

Kedden az újraélesztés alapjait mutatják be a szabadkaiaknak

2018.10.01
15:50
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
A hirtelen szívleállás tudatosításának európai hete keretében Szabadka központjában holnap délután a polgárok babákon gyakorolhatják, hogyan kell elsősegélyt nyújtani.

A hirtelen szívhalál bárhol, bárkinél beállhat - figyelmeztetett dr. Jakšić Horváth Kornélia. A Szabadkai Mentőszolgálat főorvosa hozzátette, az elmúlt időszakban több elsősegélynyújtó tanfolyamot is szerveztek, egyebek mellett a királyhalmi helyi közösségben, amely a mentőállomástól legtávolabb eső település, így az esetkocsinak legalább 15-20 perc kell, hogy kiérjen. Négy perc elteltével elkezdenek elhalni az agysejtek, a mentősök pedig sehova sem tudnak ennyi idő alatt a helyszínre érni. Holnap délután fél 3-tól mutatják be az újraélesztés alapjait Szabadka központjában az Indítsuk újra a szívet elnevezésű edukációs program keretében.

dr. Jakšić Horváth Kornélia, főorvos, Szabadkai Mentőszolgálat: „Az a célja, hogy az európai parlamenteken keresztül a lakosokra oly módon hassanak, hogy minden lakos megtanulja az alap teendőket az újraélesztésnél, és valójában, ha egy hirtelen halál megtörténik bárhol, otthon, a munkahelyen, sportrendezvényen, hogy az, aki a helyszínen van, elkezdi az újraélesztést. Valójában az időt megveszi a páciens számára mindaddig, amíg a mentőszolgálat egysége nem ér ki a helyszínre.”

Szabadka
szívleállás
újraélesztés
elsősegély

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.