Ugrás a tartalomra

Kedvezménykártya a koronavírus ellen harcolóknak

2020.12.03
19:16
2020.12.03
20:52
Forrás
Szerbiai RTV
Kedvezménykártyával segíti a szerb állam azokat a személyeket, akik részt vesznek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - egyebek mellett erről is döntött ma a szerb kormány.

A Mi hőseink nevet viselő program célja, hogy megkönnyítse azoknak a dolgozóknak és önkénteseknek az életét, akik a Covid-19 rendszer részeként teljesítenek szolgálatot. 

A kártya tulajdonosai különféle kedvezményeket kaphatnak majd vásárlás során bizonyos vállalkozóknál, illetve kedvezményes szolgáltatásokhoz is hozzájuthatnak a partnercégeknél. A kártya addig lesz érvényes, amíg a járványhelyzet tart az országban. 

A szerb kormány felszólította az érdekelt vállalkozókat, hogy jelentkezzenek az akcióra és lehetőségeiktől függően vegyenek részt az egészségügyben tevékenykedők támogatásában. 

koronavírus
kedvezménykártya
Szerbia
egészségügy

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.