Ugrás a tartalomra

Kedvező a járványhelyzet Nyugat-Bácskában

2021.07.27
16:08
2021.07.27
16:54
Forrás
Pannon RTV
Kórházban egyetlen beteget sem kezelnek covid-19 betegséggel, és csak tízen vannak házi karanténban.

A felnőtt lakosság fele sem vette fel a koronavírus elleni védőoltást Nyugat-Bácskában. A környező falvakat is már három ízben bejárták, hogy a mozgásképtelen beteg személyek is oltakozhassanak - mondta el Dr. Úri Emese a zombori dr. Đorđe Lazić Egészségház igazgatója. A községben 65 ezer felnőtt él, 48 százalékuk oltakozott. A nagy meleg ellenére folyamatosan érkeztek az egyetlen oltópontra.

A zombori Suzana Benjak férjével a Pfizer második dózisát vette fel. „Az ok, amiért oltakozom, hogy érkezik az új hullám. Félek, hogy mi történhet. A férjem szívbeteg, úgy hogy azt gondolom, hogy ezt meg kellett tennünk.”

Mások inkább az utazás lehetősége miatt döntenek úgy, hogy felveszik a vakcinát, és ők leginkább a kínai gyártású Sinopharm oltóanyag mellett döntenek.

Dragica Kočiš, Zombor: „Nem kötelező, de kérik a határon, tehát teszt vagy hogy oltottak legyünk. Csak ezért döntöttem az oltás mellett.”

Slobodan Burgović, Zombor: „Éppen erre jártam, úgy gondoltam, hogy megnézem és felvettem. Lássam mi ez.”

A zombori fedett medence előcsarnokában kialakított oltóponton minden vakcina elérhető minden nap reggel 7-től délig.

Nyugat-Bácska
járványhelyzet
védőoltás

Most

Népszerű