Ugrás a tartalomra

Kerekes székben az egyetemen. Hogyan?

2019.07.24
16:51
2024.03.19
08:35
Forrás
Pannon RTV
16 mozgássérült egyetemista vesz részt rehabilitációs kezelésen a Magyarkanizsai Gyógyfürdőben. A program tartományi támogatással valósult meg.

A diákok a gyógytorna mellett előadásokon és különböző programokon is részt vesznek, amelyek által tapasztalatot szereznek a munkavállalás és az egészség megőrzés témaköreiben egyaránt.

A tíz napos eseményt a Újvidéki Fogyatékkal Élő Diákok Szervezete és az Újvidéki Egyetem közösen hívta életre azzal a céllal, hogy segítse a mozgáskorlátozott diákok boldogulását az egyetemen és a későbbiek folyamán is. A projektet 10 naposra tervezték. „Ez idő alatt rehabilitáción vesznek részt a mozgássérült egyetemisták, valamint több oktató-előadást is meghallgatnak, amelyek célja, hogy a mozgássérült egyetemistáknak tudást és segítséget nyújtson a későbbi munkavállalásban. Célja továbbá, hogy megtanulják, hogy hogyan tudnak a saját egészségükre is vigyázni” - részletezte Ana Ilić, az Újvidéki Fogyatékkal Élő Diákok Szervezetének elnöke.

A tartományi kormány másodízben különített el erre a célra jelentősebb összeget, 1 millió 400 ezer dinárral támogatta idén ezt a programot. Zoran Milošević, felsőoktatási és tudományügyi titkár kijelentette, szeretnék, ha az ilyen jellegű programok az oktatás szerves részét képeznék és ezzel ösztönzőleg hatnának a jövendőbeli diákokra is. „A tartományi kormány együttműködve az Újvidéki Fogyatékkal Élő Diákok Szervezetével és az Újvidéki Egyetemmel, ezzel a projekttel is azt mutatja, hogy mennyire fontos nekünk minden ember, illetve arra ösztönzi az embereket, hogy tegyék meg azokat a lépéseket, amivel saját értékeiket növelni tudják. Ezzel nagy dolgot tesznek” - mondta az eseményen Zoran Milošević.

A tíznapos rehabilitációs projekt csütörtökön zárul.

mozgássérültek
egyetemista
Magyarkanizsa
Gyógyfürdő
program
Újvidéki Fogyatékkal Élő Diákok Szervezete
Újvidéki Egyetem
tartományi kormány

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.