Ugrás a tartalomra

A keresztény élet, a vallás közelről

2022.01.15
13:59
2022.01.15
17:57
Forrás
Pannon RTV
Idén először szerveztek interaktív templomlátogatást a gyerekeknek a zentai Jézus Szíve-plébánián. Tavalyhoz képest most sokkal nagyobb volt az érdeklődés. A szervezők a keresztény életvitelt igyekeztek közelebb vinni a fiatalokhoz.

Mintegy száz gyermek fürkésző tekintettel figyelte a zentai Jézus Szíve-plébániatemplomban megtartott interaktív előadásokat. A hatéves Fehér Kiara édesanyjával és testvérével érkezett az eseményre: „Otthon nem mindig szoktunk imádkozni, én néha este szoktam. Istenről tudom, hogyan született, ki az apukája, az anyukája.”

Akár az orgonasípokat és a reverendákat is megnézhették a fiatalok, volt, aki a mise kezdetét jelző csengőt is megszólaltatta. Kiss Zsolt háromgyermekes édesapa elismerően nyilatkozott a hiánypótló eseményről, mert szerinte ez is segít, hogy a gyerekekhez közelebb vigye a vallást: „A Jézus Szíve templom látogatására eljöttünk az idősebb kislányommal, hogy meglássa ő is mi is van a szentmise hátterében. Megismerkedünk az orgonával, a gyónófülkével, gyóntatószékkel, minden olyannal, ami nekünk mindennapos, de nem láttunk mögé.”

Az interaktív templomismertetőt második alkalommal szervezték meg Zentán. Célja, hogy a felnövekvő nemzedék számára bemutassák azokat a kellékeket, amelyek egy-egy szentmise vagy liturgikus esemény kapcsán nem mindig láthatók - mondta el az esemény szervezője, Rácz Szabó István: „Például az orgonának a hátulja, hogyan szólal meg az orgona, hol ül a plébános, amikor gyóntat. Azt sem látják a gyerekek, hogy egy szentmisére hol készül fel a tisztelendő atya, illetve, hogy hol öltöznek a ministránsok.”

Mindezek olyan fontos dolgok, amelyet a hívők nem mindig látnak, mégis a vallás szerves részei - tette hozzá a szervező.

Zenta
Jézus Szíve plébániatemplom

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.