Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Kerekes Rudolf

A keresztért úsztak

2019-01-19
17:50
2019-01-19
20:13
Forrás
Pannon RTV
Vízkereszt napját ünnepelte a pravoszláv egyház.

Pancsován hetedik alkalommal úsztak a keresztért a pravoszláv Vízkereszt napján. Az ünnepség liturgiával kezdődött az ortodox templomban, majd a Temes folyó partján ért véget.

A Felsővárosi Helyi Közösségben élő szerbek hagyományosan ünnepelik egyházi ünnepeiket. A Szent átalakulás templomában megtartott liturgia és vízszentelés után lovasok vitték el a Temes folyó partjára a keresztet. A lovasok között hertelendyfalvi székelyek is részt vettek. Lőcsei Antal: „Legalább húsz esztendeje, de lehet még több is, működik egy jószomszédi viszony, egymás rendezvényeit látogatjuk, meghívjuk egyik a másikát. Voltunk karácsonyra is, és most a Bogojavljanjera, ők meg eljönnek az arató ünnepségre.”

Délben a Temes partján városi és egyházi elöljárók köszöntötték a több száz egybegyűltet és a 49 bátor úszót, akik közül a legfiatalabb 18, a legidősebb pedig 60 éves volt. Tizenhárom versenyző a Szerbiai Katonaság soraiból érkezett. Rajkov Nenad, a legidősebb versenyző, Pancsova: „A mai úszásomat a családomért tettem, az unokámért és a gimnáziumi 107-es korosztályért.”

A vízbe helyezett keresztig a tizennyolc éves Miloš Mihajlović ért elsőként. A hagyomány szerint, aki megszerzi a keresztet, azt a következő évben a szerencse kíséri majd. Ajándékul megkapta a keresztet és a győztesnek járó palástot. A hagyományos rendezvényt a pancsovai pravoszláv egyház, a városi önkormányzat, a Felsővárosi Helyi Közösség és a Szerb Spárta Sportklub szervezte.

vízkereszt
pravoszláv egyház
úszás

Most

17:31

Szibériában is meleg volt a június

Rekordmagas volt a júniusi átlaghőmérséklet a szibériai sarkvidéken - ez derül ki az Európai Unió Földet és a klímaváltozást megfigyelő kutatóprogramjának adataiból.

Népszerű

302 új eset és 5 áldozat Szerbiában

5 személy vesztette életét a koronavírus szövődményeinek következtében Szerbiában az elmúlt 24 órában, és 302 újabb fertőzöttet regisztráltak. Cikkünk folyamatosan frissül.