Ugrás a tartalomra

Kesztyűk és maszkok érkeztek az országba

2020.03.28
08:37
Forrás
021.rs, B92
Hatmillió kínai kesztyű érkezett tegnap Szerbiába.

Az Air Szerbia repülőgépe hozta Belgrádba, a Nikola Tesla repülőtérre a kínai egészségügyi felszerelést, amelyet Los Angelesben tároltak ideiglenesen. Nem sokkal később egy másik repülő is landolt a belgrádi reptéren. Azzal 3,5 millió egészségügyi védőmaszkot szállítottak Kínából a szerb kormány rendelésére. 

maszk
kesztyű
Kína
Szerbia

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.