Ugrás a tartalomra

Két helyszínen zajlott a Szakma Sztár Fesztivál vajdasági elődöntője

2019.01.24
13:47
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
Szabadkán a Politechnikai Iskolában írták a tesztet a versenyzők. A döntő márciusban lesz Budapesten.

Egyre nagyobb az érdeklődés a magyarországi Szakma Sztár Fesztivál elnevezésű versenyre. A negyedik alkalommal megrendezett vajdasági elődöntőre idén 74 végzős magyar diák jelentkezett tíz szakközépiskolából.

A szabadkai Politechnikai Iskolában többek között a keramikusnak vagy magyarul hidegburkolónak készülő diákok is versenyezhettek. A topolyai Torda Gábor 90 perc után egy kicsit kiábrándultan jött ki a tesztkitöltésről. Számára a számítási feladatok bizonyultak a legnehezebbnek: „Sokkal másabb feladatok voltak, mint amilyeneket gyakoroltunk a felkészítőn előzőleg. Elkaptuk azokat a példákat is, amiket csináltak az előző évben a diákok. Ez sokkal nehezebb volt, legalábbis szerintem.”

Lőrincz Csaba magasépítő technikusnak tanul. Akik ezen a szakon versenyeztek, több részből álló tesztet kellett kitölteniük, amely számítási és rajzolási feladatokból állt.

Lőrincz Csaba, Torda:
„- Az első kérdéskör kész, az építőtechnikai része. Kicsit kacifántos volt, egy kicsit nehezen ment, de amit tudtam, maximumot hoztam.
- Hány kérdésed volt?
- Négy kérdés volt. Az elsőre kötődött a második és tovább a többi, tehát egy feladatból állt az egész, csak részletekre bontva.” 

Fontos az ilyenfajta rendezvények megrendezése, hiszen egyre kevesebb a szakképzett munkaerő - mondta Arancsity Dancsa Gyöngyi igazgatóhelyettes. Tanintézményük pedig jól felszerelt gyakorló műhelyekkel rendelkezik és cégeknél is biztosít felkészülést.

Arancsity Dancsa Gyöngyi, igazgatóhelyettes, Politechnikai Iskola, Szabadka: „Lehetőség van a diákoknak az építőipari vállalatokban szakmai gyakorlatra járni és ez már feltétele annak, hogy esetleg az az építőipari vállalat, amelynek bizonyos szakterületen munkáshiánya van, akkor a harmadikos illetve végzős diákokat szakmai gyakorlatra invitálja az építőipari vállalat keretén belül. És ez által fel tudja készíteni a diákot már a saját igényei szempontjából.”

Tizenkét éve rendezi meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a szakközépiskolások vetélkedőjét. A vajdasági elődöntőket a Magyar Nemzeti Tanács a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával szervezi meg. Vajdaságban is az a cél, hogy a szakmákat népszerűsítsék olyankor, amikor az ipar szakképzett munkaerőhiányban szenved.

De Negri Ibolya, tag, Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottság: „A Szakma Sztár Fesztiválnak az a mottója, hogy egy jó szakma felér egy diplomával és annak idején azzal is indult ez a megmérettetés, hogy népszerűsítse a szakközépiskolákat és valahol a szakközépiskolák társadalmi presztízsét is növelje. Hiszen úgy látjuk, hogy nem igazán választják a diákok a szakmát és azt szeretnénk, ha több és több diák jelentkezne a szakközépiskolákba. Hiszen egy jó mester mindig talál munkahelyet.”

A végzős magyar diákok Magyarországon összeállított tesztkérdésekre válaszoltak. A kijavított versenyfeladatokat Budapestre küldik, ahol összesítés után a legjobbak szerepelhetnek majd a HUNGEXPO-n megszervezésre kerülő márciusi döntőben. Ott a zsűri már a versenyzők gyakorlati szaktudására is kíváncsi lesz.

Szakma Sztár Fesztivál
vajdasági elődöntő
Szabadka
Csóka

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.