Ugrás a tartalomra

Két napra idén is megnyitották a magyar–román–szerb hármashatárt Rábénál

2022.05.28
14:39
2022.05.28
16:46
Forrás
Pannon RTV
Az alkalmi határnyitáskor az országok képviselői köszöntő beszédet mondtak, majd sor került a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió találkozójára is.

A hármashatár ugyan évente csak egyszer nyílik meg, azonban évek óta már nem kell zsáktelepülésről beszélnünk Rábé vonatkozásában, ugyanis 2019-ben nyílt meg a Rábé-Kübekháza határátkelőhely.

Újhelyi Nándor, elnök, KKT, Törökkanizsa: „Ezek a települések sajnos zsáktelepülések voltak, nagyon fontos ez egyrészt a közlekedés, a turizmus szempontjából is, de hosszútávon nézve ugyanúgy fontos gazdasági szempontokból is.”

Az elmúlt két évben ugyan személyesen nem találkoztak az országok képviselői a hármashatár megnyitásakor, de az együttműködés azóta is töretlen.

Branko Ćurčić, a Tartományi Kormány alelnöke: „Van egy közgyűlésünk, amin keresztül az előrelátott projekteket sorban átnézzük, amik ennek az összefogásnak hála már létre is jöttek. Ahogyan azt önök is tudják, a szervezet azért is lett létrehozva, hogy létrejöjjön egy politikai, gazdasági, kulturális, oktatási és sportfejlesztési együttműködés.”

A három szomszédos ország összefogása példaértékű - hangsúlyozták a találkozón. Ami pedig a jövőt illeti, komoly tervekkel készülnek az együttműködő felek.

Polner Eörs, alelnök, Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés: „Alapvetően van egy nagy álmunk, hogy tegyük újra naggyá a Tiszát, szeretnénk a Tiszán visszaállítani a turizmust, esetleg a tömegközlekedést, hogy a délvidéki emberek könnyebben tudjanak átjönni a határon, nyilván a távlati cél az, hogy Szerbia is uniós ország lesz.”

A megnyitót követően a három ország egy-egy településéről érkeztek fiatalok is, akik futóversenyen mérték össze tudásukat. A hármashatár szombaton és vasárnap 9 és 19 óra között lesz nyitva.

hármashatár
magyar–román–szerb
határ
Újhelyi Nándor
elnök
KKT
Törökkanizsa
Branko Ćurčić
Polner Eörs
alelnök
Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés

Most

14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.