Ugrás a tartalomra
Pixabay

Két nép ezeréves barátsága

2023.03.24
10:38
2023.03.24
18:17
Forrás
Pannon RTV
Március 23-a lengyel-magyar barátság napja. A két nép barátsága közel ezer évre, Szent László királyig nyúlik vissza. Lengyelország 1939-es német, valamint szovjet megszállását követően elsőként a magyar állam nyújtott segítő kezet a lengyeleknek.

Ezt csütörtökön Tiszaszentmiklóson is megünnepelték. A településen ugyanis él egy kisebb számú lengyel közösség, akikkel az ott élő magyarok jó viszonyt ápolnak. Emellett a Lengyel Nemzeti Közösség székhelye is Tiszaszentmiklóson van. Az ünnepnap jelentőségét a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában Törtei János, Csóka Község tanácsának külföldi kapcsolatokkal megbízott tagja és a Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület alelnöke részletezte.

„A lengyel-magyar barátság alkalmából meghívtak bennünket, hogy vegyünk részt egy közös ünnepségen. Ekkor aláírtunk egy együttműködési megállapodást is, hogy a két kultúregyesület együtt fog működni, különböző közös rendezvényeket szervezünk, egymás rendezvényeit meglátogatjuk, ugyanúgy kapcsolatot tarunk a külhoni magyarsággal, vagyis az anyaországgal, ugyanúgy Magyarországgal, mint Lengyelországgal. Leszögeztünk, tegnap két dátumot: az egyik dátumon közösen rendezünk húsvétra tojásfestést, mivel egybeesik a magyar és a lengyel húsvét. Még egy fontos dátum, június negyedike, amikor az egyesületünk székházában tartani fogunk egy magyar-lengyel napot.”

ezeréves
Barátság
lengyel
magyar
Törtei János
Tiszaszentmiklós
Csóka
Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület

Most

08:46

Ma Sevilla-Roma Európa-liga döntő

A budapesti Puskás Aréna ad otthont a labdarúgó Európa-liga idei döntőjének, ahol a Sevilla és AS Roma mérkőzik meg a bajnoki címért. A spanyol csapat az Európa-liga, míg a Roma a kupadöntők specialistája.

Népszerű