Ugrás a tartalomra

Kevesebb zarándok, nem fogyatkozó hit

2020.09.08
17:13
2022.05.03
20:15
Forrás
Pannon RTV
Kevesebb zarándokkal, de ugyanolyan emelkedett hangulatban múlt el az idei Doroszló-Szentkúti Búcsú, mint a korábbi években.

Szentmise, körmenet és kirakodóvásár várta a híveket. Az ünnepen minden járványügyi ajánlást betartottak.

A gyalogos, illetve a buszos zarándoklatok ugyan elmaradtak, de így is Vajdaság számos településéről érkeztek hívek a doroszlói Szentkúthoz. Nagy Mihály 21 éve rendszeresen jár a Kisboldogasszony búcsúra, ez idén sem volt másként: „Lelki megnyugvást kap az ember, és nagyon szép látni, hogy ennyi ember ilyen hűségesen jár ide. Ha az egészség megengedi, akkor a jövőben is jövünk.”

A Törtei házaspár Oromhegyesről érkezett a zarándokhelyre: „Mindenáron jöttünk mi ketten, csak ide vágytunk, hogy itt legyünk.”

Az idei ünnep a járványügyi intézkedések miatt kicsit másként zajlott, mint korábban. Kevesebb hívő, távolságtartás és maszkviselés is jellemezte ezúttal. Diósi János helyi lakos elmondta, számára így is csodálatos volt a Szentkúti búcsú: „Gyerekkorom óta tudom, hogy ilyenkor itt tömeg volt, most az idei év az ilyen, be kell tartani a szabályokat, de lesz majd jobb is.”

Verebélyi Árpád, a kegyhely igazgatója kiemelte, az idei búcsú arra mutat rá, hogy a hívek számára mennyire fontos Isten és a hagyományok, amelyek a jelenlegi járványügyi helyzetben is ide vonzották őket: „A meghívásnak egy olyan enyhe változatával próbáltuk megszólítani a híveket, hogy még mi magunk sem tudtuk, hogy mi lesz ennek a kimenetele. A hívek szeretete minden várakozást felülmúlt, azzal, hogy szép számban ellátogattak a Szentkútra.”

Pásztor István, a VMSZ elnöke azoknak a híveknek üzent, akik felelősségteljes döntést hozva, ez alkalommal otthon maradtak: „Mindenekelőtt szeretném megköszönni nekik, azt a vonzerőt, amely biztos, hogy működött bennük, amely meggondolásra késztette őket, hogy eljöjjenek-e, vagy otthon maradjanak. Szeretném nekik megköszönni, hogy otthon maradtak, mi amennyire csak tőlünk telt, betartottuk az ajánlásokat. Az idei ünnep ugyanolyan emelkedett volt, megremegtette az ember lelkét, mint amikor a többszöröse volt a zarándokok száma, mint most.”

Ezt az ünnepet az emberi józanság és az isteni kegyelem jellemezte - fogalmazott Hajnal Jenő, az MNT elnöke: „Ez az a kettősség, amely él bennünk. Hogy emberként azt hisszük, hogy bármit megtehetünk, és egy ilyen helyzetben, egy ilyen járványban egyszer csak azt érezzük, hogy az isteni gondviselés a legfontosabb és ha van, aki segíthet rajtunk, akkor hozzá kell fordulni, hozzá kell könyörögni.”

A központi szentmisét körmenet követte a Szentkútig.

Szentkút
búcsú
Pásztor István
Hajnal Jenő
Doroszló

Most

15:19, Frissítve: 15:50

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.
13:41, Frissítve: 13:59

Ökumenikus imahét Hertelendyfalván

A Krisztus-hívők egységéért tartottak összejövetelt a helyi vallási közösségek tagjai Hertelendyfalván az Imahét keretében. Az evangélikus, katolikus és református egyháztagok együtt énekeltek és imádkoztak.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.