Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Kezdődik a konduktor-segítő szakirányú képzés

2019.09.27
15:00
2019.09.27
19:02
Forrás
Pannon RTV
A jövő héten kezdi Szabadkán a konduktor-segítő szakirányú képzést a Semmelweis Egyetem Pető András Kara. Tanárai több mint 1400 órát tartanak majd a hallgatóknak a következő négy félév alatt.

A másoddiplomás képzésre olyanok jelentkezését várták, akik már valamilyen alapfokú pedagógiai diplomával rendelkeznek. A négy félév alatt az elméleti képzés óraszáma viszonylag alacsony, 300-350 óra, amelynek keretében orvosbiológiai és konduktív pedagógiai tantárgyakat tanulnak a hallgatók.

Matos László, oktatási dékánhelyettes, SE PAK: „Tehát a képzés nagyon nagy százaléka, nagyon nagy része, majdnem ezer óra, 960 óra kizárólag gyakorlat. Egyébként az egész konduktív pedagógiai képzésünkre jellemző, és azt gondolom, hogy ezt másként nem is lehet kivitelezni, a gyakorlat-központúság. Az alapképzésünkben is 43% kizárólag gyakorlat. Tehát a hallgatók a helyszínen, a mozgássérült gyerekek és felnőttek között tanulják meg a szakmát.”

A Pető András Karral 2014 óta működik együtt a Magyar Nemzeti Tanács. Akkor kezdték el a képzés elindításához szükséges felméréseket, kutatásokat Zentán, Szabadkán és Kishegyesen. Ezután különböző rehabilitációs programokat szerveztek, melyek során 224 emberrel foglalkoztak összesen vajdasági 32 településen.

Perpauer Attila az MNT oktatási bizottságának tagja: „Csoportokban dolgoztak a Semmelweis Egyetem Pető András Karának a konduktorai. Elsősorban a gyermekekre fókuszáltunk, majd később a stroke utáni állapotra, majd pedig a multiplexes állapotú betegekre.”

A budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának 18 határon túli és két nemzetközi intézményben van fejlesztési projektje - mondta Zsebe Andrea, a Kar dékánja. Hozzátette, Szabadkán kis lépésekben, de folyamatosan szeretnék ezt a projektet fejleszteni. Elérhetővé kívánják tenni a konduktív fejlesztést a Vajdaságban élő családok legtöbbje számára.

Zsebe Andrea, dékán, SE PAK: „A konduktor, aki egy speciális pedagógus, rávezeti a mozgásproblémával küzdő gyermeket vagy felnőttet, hogy hogyan tudná azt a mozdulatot, azt a helyváltoztatást vagy helyzetváltoztatást valamilyen módon megoldani. Ugye tudjuk, hogy itt a mozgásközpont sérül az idegrendszerben, tehát nekünk meg kell tanítanunk az idegrendszert, hogy átvegye, hogy valamilyen más utat találjon annak a mozdulatnak az elvégzésére.”

A képzést elvégző hallgatók diplomás konduktor mellett dolgozhatnak majd segítőként. A későbbiekben pedig várhatóan lehetőségük lesz a konduktori diploma megszerzésére is.

képzés
Szabadka
Pető András Kar
Perpauer Attila

Most

14:50, Frissítve: 15:21

Király Ilona asztalitenisz emléktorna Csókán

A versenyre Újvidékről és Magyarországról is érkeztek sportolók. Az esemény célja, hogy a sport szeretete és népszerűsítése mellett, méltó emléket állítsanak egy olyan nagyszerű sportolónak és edzőnek, mint Király Ilona-Piki volt.

Népszerű

Október elsejétől érvényesek a nyugdíjas kártyák

Október elsejétől érvényesek az új nyugdíjas kártyák. Ezzel kapcsolatban ma újabb 16 intézménnyel írt alá szerződést a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap. A kártya felmutatásával a nyugdíjasok kedvezményeket kaphatnak.

Újabb olcsóbb termékek a boltok polcain

Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.