Ugrás a tartalomra

Kiderítették, kik vettek részt a kisérettségi példák kiszivárogtatásában

2019.06.19
08:44
2024.03.19
08:36
Forrás
Szerbiai RTV
A nyolcadikosok szerdán és csütörtökön a tartalék teszteket töltik ki, először a kombináltat, majd a matematikait.

Három nő szivárogtatta ki a matematikai kisérettségi példákat - nyilatkozta a szerbiai köztévé műsorában Mladen Šaršević oktatási miniszter. Hozzátette, mint kiderült: hibák vannak a rendszerben, de megelőzték a súlyosabb dolgok lavináját. A tárcavezető elmondása szerint a zimonyi iskola dolgozói vettek részt a kiszivárogtatási láncban, azzal, hogy az egyik elvette a tesztet, Viberen átadta a másiknak, aki pedig továbbította egy médiában dolgozónak. A szerb oktatási miniszter emlékeztetett, ő már korábban is azt nyilatkozta, hogy kockázatos az a módszer, mellyel már 8 éve szervezik meg a kisérettségiket. Mladen Šaršević azt is elmondta, felajánlotta lemondását.

A nyolcadikosok ma a kombinált tesztet töltik, holnap pedig az elhalasztott matematikai felmérőt pótolják.

matematika
szerb oktatási miniszter
kisérettségi

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.