Ugrás a tartalomra

Kihirdették az Én utam kreatív pályázat nyerteseit

2018.03.08
18:35
2018.03.08
20:03
Forrás
Pannon RTV
A kiírást a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és az MTTKGrund szervezte meg középiskolások számára. A diákok fotó és esszé kategóriában küldhették be munkáikat.

A díjátadó előtt T. Kiss Tamás tartott workshopot kreatív írás témában. Sós Nóra, az MTTK munkatársa elmondta, hogy 24 alkotás érkezett a pályázati felhívásra.

Sós Nóra, munkatárs, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar: „A tanítóképző kar úgymond tehetségpont és ezért fontosnak tartjuk azt, hogy a tehetségeink is kibontakozzanak. Ezt a pályázatot nem egyetemistáknak, hanem középiskolásoknak szerveztük meg, hiszen úgy gondoljuk, hogy kevés pályázat alapul a középiskolák és az egyetemisták kapcsolatán. Ezért úgy gondoltuk, hogy ebben az évben megszervezzük az Én utam pályázatot középiskolások számára. A pályázatról azt kell tudni, lényegében mindenki a saját életútját mutathatta be, kreatív szempontból. Érkeztek nagyon érdekes alkotások van, aki a jövőjét boncolgatta volt, aki a múltjával foglalkozott, vagy éppen egy annyira elvont világot mutatott be, amit szeretne elképzelni saját magában.”

Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar
Én utam

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.