Ugrás a tartalomra

Kilencven millió dinárt fordít a tartomány a kamenicai kardiológia felújítására

2019.08.08
13:37
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
A rekonstrukció befejeztével az intézetben több pácienst tudnak majd ellátni egyszerre, illetve jobb feltételeket tudnak majd biztosítani a betegek számára.

A folyamatban lévő munkálatokat ma Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke és Zoran Gojković, tartományi egészségügyi titkár tekintette meg.

A statisztikai adatok szerint évente több, mint 50 000 ember halálát okozzák Szerbiában a szív- és érrendszeri megbetegedések. Az országban jelenleg a polgárok több, mint fele küzd ilyen jellegű megbetegedéssel. A felújítást Aleksandar Redžek, a kamenicai Kardiológiai Intézet igazgatója ismertette: „Ezzel a beruházással több, mint 100 páciens számára tudunk biztosítani jobb feltételeket a vajdasági kardiológiai intézetnél, mivel a teljes osztály felújítását, illetve egy új laboratórium és egy új félig intenzív osztály létesítését is. Eddig 10 páciensnek volt hely, az új félig intenzív osztállyal azonban már 15 helyünk lesz a legsúlyosabb betegek ellátására.”

A kamenicai kardiológiai intézetnél az elmúlt három évben több, mint 20 új orvost és mintegy 100 új ápolót alkalmaztak – mondta el Zoran Gojković, tartományi egészségügyi titkár: „A következő egy évben az intézet tényleg a legreprezentatívabb ilyen jellegű épületté válik az országban. Mit hoz ez nekünk? Óriási hasznot hoz a pácienseink számára, megfelelő és pontos kezelést, világszintű feltételeket.”

Az intézetnél évtizedek óta nem végeztek ilyen nagyszabású felújításokat – hangsúlyozta Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke: „2016 óta a kardiológiai intézetnél jelentős eszközöket fordítottunk az egészségügyi felszerelések beszerzésére is. Ha a mostani munkálatokat beleszámoljuk elmondható, hogy több, mint 450 millió dinárt fektettünk bele az intézet felújításába. Így van ez egyéb klinikák és intézetek esetében is.”

A szív- és érrendszeri megbetegedések fő kockázati tényezői egyebek között a dohányzás, a mozgásszegény életmód, illetve a nem megfelelő táplálkozás. A szakemberek szerint hatékony megelőzéssel a betegségek 50 százalékát lehetne megakadályozni.

Kamenica
Kardiológiai Intézet
tartományi kormány

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.