Ugrás a tartalomra

A kisebbségek nyelvén is lehet majd felvételizni az Újvidéki Egyetem Jogi Karán

2018.04.20
18:10
2018.04.20
19:11
Forrás
Pannon RTV
Diszkrimináció történt nemzeti alapon az elmúlt 3 évben az újvidéki Jogtudományi Karon - ez áll az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság jogerős ítéletében a VaMaDiSz kontra Jogi Kar per ügyben.

A Vajdasági Magyar Diákszövetség két és fél évvel ezelőtt indított pert a kar ellen, mivel az intézmény a tartományi rendelet ellenére sem volt hajlandó magyar nyelven is lehetővé tenni a felvételi vizsgát. A bíróság most a VaMaDiSz javára döntött. Az ítélet részleteit a diákszervezet ma sajtótájékoztatón ismertette Újvidéken.

Az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság jogerős ítélete arra kötelezi az újvidéki Jogtudományi Kart, hogy az idei, valamint a következő tanévekben magyar nyelven és a többi nemzeti közösség nyelvén is megszervezze a felvételi vizsgát. Emellett a Jogi Karnak nyilvánosan közzé kell tennie magát az ítéletet.
Sóti Attila, elnök, VaMaDiSz: „A munka nem áll meg. Folytatni kell és egy széleskörű koordinációban, amelyben a VaMaDiSz mellett jelentős intézményeink és szervezeteink kell, hogy részt vegyenek, szerepet vállaljanak le kell bonyolítani a többnyelvű felvételi vizsgát az idei évben és az elkövetkező években. Ezt felügyelni kell, meg kell szervezni a felvételi vizsgák lefordításának a procedúráját és oda kell figyelni arra, hogy a Jogi Kar részéről ez egy becsületesen és tisztán megszervezett többnyelvű felvételi vizsga legyen.”

A diákszervezetet a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet is támogatta. Csóti György, az intézet igazgatója levélben gratulált a diákszervezetnek és az egész Kárpát-medencére nézve példaértékűnek nevezte az elért eredményeket. Sóti Attila, a VaMaDiSz elnöke köszönetet mondott még a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Tartományi Oktatási Titkárságnak, a Vajdasági Magyar Jogász Egyletnek, valamint a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának is a per során nyújtott segítségükért. Gulyás Tibor, elnök, HÖOK, Magyarország: „Olyan alternatív fórumokat igyekeztünk biztosítani az Európai Parlamenten keresztül, az Európai Bizottságon keresztül, a European Students’ Union-on (ESU) keresztül, vagy akár a helyi szerbiai szövetségeken keresztül, amik visszajelzést adtak, tovább erősítették a VaMaDiSz-t abban, hogy a munkát folytatni kell, illetve lehetőséget jelent számukra a továbbiakban is az, például a Szerbiai Hallgatói Önkormányzat tekintetében, hogy a kapcsolatfelvételt követően az érdekképviseleti ügyeket helyi szinten hatékonyabban tudják vinni.”

A jogerős ítélet nem csak a vajdasági magyar hallgatók jogi érdekképviselete, hanem a teljes magyar közösség helyzetére nézve is hatalmas jelentőséggel bír – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Újvidéki Egyetem Jogi Kar
Újvidék
VaMaDisz

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.