Ugrás a tartalomra

Kisebbségi szemle Belgrádban

2017.12.10
14:19
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
A Szerbiában élő kisebbségek mutatták be szokásaikat, kultúrájukat és ételkülönlegességeiket ma Belgrádban a Szerbia összetartó mozaikja elnevezésű rendezvényen.

A nemzeti kisebbségek belgrádi bemutatkozó szemléjét az emberi jogok nemzetközi napja alkalmából szervezték meg immár második alkalommal.

Sütemények, húsok, sajtok, és sok más élelmiszer várta a belgrádi vásárra kilátogatókat vasárnap, a nemzeti kisebbségek ugyanis igyekeztek főként a gasztronómiai különlegességeiket bemutatni a fővárosban. A magyar nemzeti tanácsé volt a legnépszerűbb stand a kisebbségek vásárán Belgrádban. Ez nem is véletlen, hiszen mindenféle finomsággal készültek a székelykeveiek. Magyar Teréz, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Székelykeve: „Attól függetlenül, hogy az advent időszakát éljük, ez mégiscsak a disznóölések időszaka is. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai igyekeztek friss hurkát, kolbászt, és hasonló termékeket hozni. Ahogy látom, a látogatóknak nagyon is ízlett, mert gyorsan fogy minden. Az asszonyaink pedig karácsonyi süteményeket készítettek.”

A horvát nemzeti közösség ezúttal a Dužijanca, vagyis a hagyományos aratóünnepség bemutatására helyezte a hangsúlyt. Jelena Piuković, tag, Dužijanca - Bunyevác Horvátok Egyesülete: „1911 óta ünnepeljük a Dužijancát. Fontos megemlíteni, hogy jövőre lesz ötven éve annak, hogy először szerveztük meg a városi aratóünnepséget. Itt a standon szerettük volna bemutatni, hogy mit ettek aratáskor. Az aratóebédben szalonna, kenyér és hagyma volt, mert nehéz munkát végeztek.”

A kisebbségi szemlét a szerb kormány emberi és kisebbségjogi irodája szervezte immár második alkalommal. Suzana Paunović, az iroda vezetője kiemelte: Szerbia kül- és belpolitikája is a kisebbségek érdekeit tartja szem előtt, ez látható például a kisebbségi akcióterv megfogalmazásán is, de azon is, hogy a 2018-as költségvetés nemzeti kisebbségi alap számára 21,8 millió dinárt irányoz elő, ami 20 millió dinárral több, mint az eddigi támogatás. Suzana Paunović összefoglalta azt is, mivel foglalkozott a leginkább az általa vezetett testület az idén: „A kisebbségi akcióterv megvalósításán dolgoztunk, és több éves kihagyás után működésbe hoztuk a nemzeti kisebbségi alapot. Ami nagyon fontos, hogy az a kormánytanács, amelynek az elnöke a kormányfő, rendszeresen összeül, és úgy gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy a kisebbségpolitika területén folyamatos párbeszéd van a Szerbiában élő nemzeti kisebbségekkel.”

Az emberi jogok nemzetközi napja alkalmából szervezett szemlén elhangzott, az ország csak akkor tud fejlődni, ha az itt élő nemzetiségek együttműködnek és összefognak.

Bekgrád
kisebbség
szemle
mozaik
Szerbia

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.