Ugrás a tartalomra

A Kisebbségi Jogvédő Intézet 2019. évi pályazata

2019.04.11
09:05
2019.04.11
14:52
Forrás
Pályázati felhívás
A KJI esszépályázatot hirdet külhoni magyar egyetemi hallgatóknak, fiatal jogászoknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiataloknak.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázatot hirdet külhoni magyar egyetemi hallgatóknak (jogász, társadalomtudományi, politológus szak), fiatal jogászoknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiataloknak az alábbiak szerint.

1.    A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázat kiírásával ösztönzi a kezdő jogászok, valamint a kisebbségvédelem területén tevékenykedő pályakezdő külhoni fiatalok kisebbségvédelemben történő elméleti elmélyedését.

2.    A pályázat célja, hogy a külhonban tanuló egyetemista, valamint pályakezdő fiatalok újabb ismereteket szerezzenek a kisebbségvédelem terén, és bővítsék ezen területen megszerzett tudásukat.

3.    A pályázatra vonatkozó tartalmi és formai követelmények a következők:
Pályázni bármely, a kisebbségvédelmet érintő írással lehet, különös tekintettel az alábbi témákra:

  • Nemzetbiztonság vs. jogbiztonság - Hogyan sérülnek az alapvető emberi- és kisebbségi jogok a nemzetbiztonság fenntartására való hivatkozással?
  • Az igazságszolgáltatás függetlensége, különös tekintettel a kisebbségi ügyekre
  • Kettős állampolgárság problematikája, különös tekintettel a szlovákiai, illetve ukrajnai szabályozásokra
  • Ombudsmanok szerepe a kisebbségi jogvédelemben (illetve a Vajdaság esetén a tartományi jogvédő szerepe)
  • Civil szervezetek szerepe és lehetőségei a kisebbségi jogvédelemben
  • Nyelvhasználati jogok a kisebbségi médiában
  • Nyelvhasználati jogok az állami és önkormányzati hivatalokban
  • Kisebbségi szórványközösségek nyelvi revitalizációja
  • Iskolai szegregáció, nyelvi diszkrimináció, és a magyar nyelviség fenntartásának aktuális problémái
  • Kéttannyelvű oktatás: az asszimiláció előszobája, vagy a nemzeti kisebbségek sikeres társadalmi integrációjának eszköze?
  • Tankönyvpiaci beavatkozások, mint a nemzeti kisebbségekkel szembeni diszkrimináció egyik formája
  • A kisebbségi jogérvényesítés diplomáciai- és lobbilehetőségei a Nemzetközi Szervezetek viszonylatában
  • Nemzetállamok reneszánsza az újjá formálódó Európában: új kihívások a kisebbségi érdekérvényesítés számára
  • Kisebbségvédelem a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában?
  • Kisebbségvédelem az Európai Unió Bíróságának esetjogában?
  • Az Európai Ombudsman és a kisebbségvédelem
  • Kisebbségi ügyek az Európai Parlament Szakbizottságai előtt
  • Az EBESZ ajánlások kisebbségvédelmi dimenziói
  • A nemzeti kisebbségek védelmének megjelenése az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének tevékenységében
  • Az Európai Unió nyelvi- és kulturális sokszínűségének fenntarthatósága
  • Milyen hatással van a migrációs válság a hagyományos nemzeti közösségek érdekérvényesítési lehetőségeire?
  • Infrastruktúrafejlesztés, mint a nemzeti kisebbségekkel szembeni sajátos diszkriminációs eszköz
  • Decentralizáció és gazdaságfejlesztés: autonómiakoncepciók gazdasági vonatkozásai
  • Pénzügyi autonómia a határon túli magyar térségekben. Valóban nettó befizetői-e a magyar többségű térségek a központi költségvetéseknek?

A tanulmányokban az elméleti háttér mellett jogesetek, szemléltető példák bemutatását várjuk. A pályázatokra vonatkozó formai követelményeket lásd a csatolmányban.

4.    A pályázat beküldésének módja:
       A pályázatokat doc, vagy docx formátumban, elektronikus levélben kérjük benyújtani a jogvedo.intezet@kji.hu címre.
5.    Máshol már megjelent pályamunkákat nem fogadunk be!

6.    Fenntartjuk a jogot, hogy az esetleges visszaélések miatt a beérkezett pályamunkákat plágiumkeresővel vizsgáljuk át.

7.    A pályázat benyújtásának határideje: 2019. május 31.

8.    A beérkezett pályázatok díjazásáról a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriumának tagjai 2019. május 31-e után 14 napon belül hozzák meg döntésüket, a pályamunkákban feldolgozott témák újszerűsége és hozzáadott értéke alapján.

9.    A legjobban sikerült pályázatokat Kisebbségi Jogvédő Intézet – a pályázó nyilatkozatától függően – az Intézet honlapján nyilvánosan hozzáférhetővé teheti, valamint megjelenítheti az Intézet köteteiben. Ebben az esetben fenntartja a jogot a kéziratok nyelvi-stiláris javítására, a szerkezeti elemek egységesítésére, illetve a tipográfia kialakítására.

10.    A nyertes pályázókkal a Kisebbségi Jogvédő Intézet szerződést köt az elkészített pályamű díjazása céljából.

11.    A díjazás mértéke:
         I.    helyezés: 110.000 HUF
         II.    helyezés: 90.000 HUF
         III.    helyezés: 70.000 HUF.

       A Kuratórium tagjai különdíjat vagy különdíjakat is megállapíthatnak.

A díjazottak az elismerő oklevelet ünnepélyes keretek között vehetik át a Kisebbségi Jogvédő Intézet által 2019 nyarán szervezett nyári egyetemeken. Személyes részvétel akadályoztatása esetén, kérés alapján, postai úton kézbesítjük az oklevelet.

 

Szerzői útmutató

A  Kisebbségi  Jogvédő  Intézet  (KJI)  saját  gondozásában  megjelenő  tanulmánykötetekhez  az alábbi formában kéri a kéziratokat.


Alapvető formai kritériumok:

  • MS Word formátum (doc, docx)
  • Times New Roman betűtípus
  • 12-es betűméret
  • 2,5-es margók
  • 1,5-ös sortávolság
  • A térközök nagysága, mind 'előtte', mind 'utána' 0 értékű legyen.
  • Az egyes bekezdéseket az első sor tabulálásával és nem enterrel jelöljük.
  • Lábjegyzeteket  központozás  után  szúrunk  be,  elsősorban  mondat  végi  írásjel,  vagy mondatközi vessző után.
  • A  szövegközi,  idegen  nyelvű  szövegbetoldásokat  zárójelben,  dőlt  betűvel  kell  szedni pl.: Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (Federal Union of European Nationalities FUEN).
  • A  szövegközi  idézeteket  szintén  idézőjelek  között,  kérjük  betoldani  (pl.:  „a kocka  el  van  vetve”),  lábjegyzetben  megadva,  hogy  az  idézet,  a  forrásszövegnek  pontosan melyik oldalán található
  • A  kéziraton  szerepeljen  a  szerző  neve,  intézménye/munkahelye,  és  az  ott  betöltött tisztsége.   Több   releváns   pozíció   esetében   kérjük   valamennyi   tisztség   pontos megjelölését.


Ábrák, grafikon, táblázatok:

A  cikkhez  tartozó  ábrákat,  táblázatokat,  grafikonokat  a  fő  szövegbe  illesztve,  címmel  és folytatólagos   sorszámozással   ellátva   kérjük   közölni,   emellett   hivatkozni   kell   rájuk   a szövegben   is.   Diagramok   esetében   az   Excelben   készült   változatot   és   a   hozzá   tartozó munkalapot is csatolni szükséges. Fotót tartalmazó cikk esetében, az eredeti képet is csatolni kell,  a  forrás  feltüntetésével.  A  kép  minősége  legalább  300  dpi  felbontású  legyen,  preferált formátum a ’jpg’. Szerzőink vegyék figyelembe, hogy a képek fekete-fehérben kerülnek majd kinyomtatásra a kötetek végső változataiban.


Források, hivatkozások:

A   tanulmányban   szereplő   hivatkozásokat   a   szövegen   belül   lábjegyzetként      (és   nem végjegyzetként) kérjük megjelentetni, a következő formában:

  1. Önálló  monográfia  esetén:  Kardos  Gábor:  Az  alapvető  jogok  európai  védelme. Budapest: Mobil Kiadó. 2004.
  2. Tanulmánykötetben közölt cikk esetén: Ghai, Yash: Introduction: nature and origins of autonomy. In: Ghai, Yash - Woodman, Sophia (eds.): Practising self-government. A comparative Study of Autonomous Regions. Cambridge: Cambridge University Press 2013, 1-31.Többszerzős  tanulmánykötet  esetében  a  szerkesztő(k)  nevét  a  fentebb  látható módon,  kötőjellel  elválasztva  adjuk  meg,  melyet  az  (ed.),  (eds.),  illetve  magyar  cím esetén a (szerk.) kifejezés, végül pedig kettőspont követ a cím bevezetéseként.
  3. Folyóiratcikk   esetén:   Kiss   Tamás:   Marginalizáció,   etnikai   párhuzamosság   és aszimmetrikus  akkomodáció  -  Az  erdélyi  magyar  közösséget  érintő  társadalmi  és politikai  folyamatok.  In:  Magyar  Kisebbség.  XX.  évf.  12.  (75-76.)  sz.  Kolozsvár: Jakabffy Elemér Alapítvány. 2015, 30-64. A tanulmánynak a kötetben elfoglalt pontos helyét a fent illusztrált módon, az évszámot követően, a kezdő- és záró oldalszámok kötőjellel elválasztott megadásával jelöljük, ’pp.’ illetve ’old.’ rövidítések nélkül.
  4. Nem magyar szerzők esetén: A fentiek szerint azzal a különbséggel, hogy a szerző nevét magyar írásmód szerinti sorrendben, vesszővel kell feltüntetni, pl.: Cunningham, Kathleen Gallagher. Mind a magyar, mind a külföldi szerzők esetén kiírandó a teljes keresztnév, nem csak  annak  első  betűje.  A  vezetékneveknek  pedig  csak  a  kezdőbetűjét  szedjük nagybetűvel,  nem  az  összes  betűt.  Vagyis  helyesen  pl.  Deleanu,  Ion,  nem  pedig Deleanu I., vagy DELEANU, Ion.
  5. Internetes hivatkozás esetén: Ha valamely hivatkozott művet az internetről értük el, akkor  a  fenti  módon  megadott  hivatkozási  adatok  után  hozzárendeljük  a  forrás rövidített  letöltési  helyét  (kerülve  a  hivatkozás  sokszor  több  soros  URL  címének kiírását),  és  időpontját,  pontosvesszővel  elválasztva,  pl.:  Makkay  József:  A  román államhatalom  székelyföldi  testőre.  Erdélyi  Napló,  2017.  július  20.  XXVII.  évf.,  29. szám. Letöltés helye: www.szekelyhon.ro; letöltés ideje: 2018.02.21. Ha a hivatkozni kívánt internetes forrásnak nincs teljes körű bibliográfiai adata (név  szerinti  szerzője,  forrásanyag  évfolyama,  kiadás  száma),  akkor  csak  a  meglévő adatokat   írjuk   ki,   pl.:   Milošević:   Ovo   je   antisrpski   referendum.   Vecernji   List, 2017.09.19. Letöltés helye: www.vecernji.hr; letöltés ideje: 2018.02.20.
  6. Nemzetközi   dokumentum   esetén:   Az   első   hivatkozásnál   meg   kell   jelölni   a nemzetközi  szervezetet,  a  dokumentum  sorszámát  és  címét:  pl.:  ENSZ  Közgyűlés A/RES/61/295  számú  Nyilatkozata  az  Ősalakos  Népek  Jogairól;  vagy:  az  Európa Tanács  Parlamenti  Közgyűlésének  1201  (1993)  számú  Ajánlása  az  Emberi  Jogok Európai      Egyezményének      a      Kisebbségi      Jogokra      Vonatkozó      Kiegészítő Jegyzőkönyvével  kapcsolatban.  A  további  hivatkozásoknál  ez  rövidíthető,  pl.:  1201 (1993)-as ajánlás.
  7. Állami  jogszabályra  való  hivatkozás  esetén:  Elegendő  a  jogszabály  sorszámát  és címét megadni, ezeket viszont minden esetben a tanulmány nyelvén. A római és arab számok   használata   meg   kell   egyezzen   az   adott   jogszabályt   kihirdető   hivatalos közlönyben megjelenő formátummal. Pl.: 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól; vagy: Ukrajna 2017. évi 2145-VIII. számú törvénye az oktatásról.
  8. Európai Uniós jogszabályok esetén: Az első hivatkozásnál  szükséges a rendeletek, irányelvek, határozatok pontos számának, valamint címének megadása. Pl.: A Tanács 2000/43/EK irányelve a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli  egyenlő  bánásmód  elvének  alkalmazásáról.  A  további  hivatkozásoknál  ez rövidíthető, pl.: 2000/43/EK irányelv, vagy „az Irányelv”.
  9. Jogesetre  való  hivatkozáskor:  Stankov  és  Ilinden  Egyesült  Macedón  Szervezet  v. Bulgária ügy, Emberi Jogok Európai Bírósága, 2001. október 2-ei ítélete.


Közvetlenül  egymást  követő  hivatkozásnál  ugyanarra  a  forrásra történő  hivatkozás  esetén  a másodiktól: Uo., 110.

Amennyiben nem közvetlenül követi egymást a két hivatkozás, de azonos műre vonatkozik, akkor a másodiktól: Kardos 2004 i.m., 111.

Ha azonos szerzőtől egynél több mű szerepel hivatkozásként ugyanabból az évből, akkor az évszámokhoz  rendelt  latin  betűk  segítségével  teszünk  ezek  között  különbséget  (pl.:  2013a; 2013b; 2013c). Több mű egy lábjegyzetben történő felsorolásakor az oldalszámot követő pont után pontosvesszőt használunk. Minden lábjegyzet ponttal végződik.

A  kiadónak  székhelyül  szolgáló  város  nevét  olyan  alakban  közöljük,  ahogy  a  hivatkozott szöveg  nyelvéből  adódik.  Így  például  szerb  nyelvű  szöveg  esetén  Beograd-ot  írunk,  nem Belgrádot; ha Pozsonyban megjelent magyar szöveget hivatkozunk, akkor Pozsonyt írunk, de ha szlovákot, akkor Bratislava-t. Kétnyelvű kiadás esetén mindkét változat szerepelhet.

A  KJI  szerkesztősége  fenntartja  a  jogot  a  kéziratok  esetleges  nyelvi-stiláris  javítására,  a szerkezeti    elemek    egységesítésére,    illetve    a    tipográfia    kialakítására.    Az    eszközölt módosításokat – a szerző igénye szerint – minden esetben bemutatjuk jóváhagyásra.

Amennyiben  a  fenti  kritériumok  teljesítése  akadályba  ütközne,  úgy  kérjük,  szíveskedjen  a kötet szerkesztőjéhez fordulni, az alábbi elérhetőségeken: Dr. Dabis Attila a KJI kiadványok szerkesztője Tel.: +36-20/522-7440, E-mail: dabis.attila@kji.hu.

Kisebbségi Jogvédő Intézet
pályázat

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.