Ugrás a tartalomra

Kisić Tepavčević: Semmi sem indokolja a szigorú védőintézkedések újbóli bevezetését

2020.06.11
09:32
2020.06.11
09:42
Forrás
Pannon RTV
Darija Kisić Tepavčević a járványhelyzettel kapcsolatban elmondta, továbbra is Belgrádban jegyzik a legtöbb esetet, de a fertőzöttek kétharmada tünetmentes vagy csak enyhébb tünetei vannak.

Szerbiában az utóbbi hetekben a megbetegedések gyakorisága csökkenőben van de nem lineáris, mint ahogyan más fertőző betegségeknél sem, és az időnkénti kiugrások és esések a várt értékek között vannak – magyarázta a járványügyi szakorvos Hangsúlyozta, nem csak a laboratóriumban megerősített fertőzöttek abszolút száma tekinthető fontos paraméternek, hanem az is, hogy milyen a betegség lefolyása. Darija Kisić Tepavčević elmondása szerint jelenleg nincsenek bejegyzett gócpontok, és az újabb fertőzések ugrásszerű megnövekedése bizonyos helyeken kizárólag családi összejövetelekhez, családi vagy munkahelyi kapcsolatokhoz, illetve más zárt helyiségekben való találkozásokhoz köthetők. Rámutatott, hogy a fizikai távolságtartás és a maszk viselése zárt helyiségben életet és egészséget menthet, erről már meggyőződhettünk. Elmondta, hogy a járványügyi helyzetet óráról órára követik, és továbbra is minden 24 órában tájékoztatják a nyilvánosságot a legfrissebb adatokról.

Darija Kisić

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.