Ugrás a tartalomra

Kizárólag statisztikai célokra használják a népszámlálási adatokat

2022.10.03
13:01
2022.10.03
16:01
Forrás
Pannon RTV
Folyamatos a népszámlálás Szerbiában, amelyen minden állampolgárnak törvényes kötelezettsége részt venni. Az adatgyűjtés során a polgároknak 69 kérdésre kell válaszolniuk.

A kérdések egyebek között a háztartásban élők, illetve a lakás vagy ház adataira vonatkoznak. Az összeírás alatt begyűjtött adatokat kizárólag statisztikai célokra fogják felhasználni.

Országszerte népszámlálási biztosok járják a háztartásokat. A kérdőíveket elektronikus formában töltik ki. Petar Korović, a Köztársasági Statisztikai Intézet segédigazgatója a szerbiai köztévé vendégeként kiemelte, nem az embereket próbálják megkeresni a címük alapján, hanem sorra felkeresnek minden háztartást, és aki ott él, azoknak az adatait veszik fel. Az adatfeldolgozást követően az adatok annál a településnél jelennek majd meg, ahonnan származnak, ami fontos lesz például a közműhálózati fejlesztési terveknél.

„Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a népszámlálási módszerünket, valamint a kérdőívet és a kérdőív tartalmát teljesen összehangoltuk a nemzetközi szabványokkal. Emellett viszont, ami szintén fontos, foglalkoztunk a nemzeti szükségletekkel is. Emiatt más kérdések is helyet kaptak a kérdőívben.”

Mivel a népszámlálást csak tízévenként szervezik meg, nagyon fontos, hogy a teljes népesség helyzetét rögzítsék – mondta Petar Vasić demográfus. Hozzátette, az eredményei sok területre kihatnak majd az elkövetkező tíz évben. Például Szerbiában nincs hivatalos nyilvántartás a fogyatékossággal élőkről, pedig ezek az adatok a foglalkoztatásuk szempontjából is fontosak.

„A mintavételes felméréshez képest a népszámlálás egyedülálló lehetőség arra, hogy a teljes lakosságnak tehessünk fel kérdéseket az egészségi állapotukkal kapcsolatban. Elvileg ezeknek be kell kerülniük. Nem hiszem, hogy különösebben érzékeny téma lenne.”

A népszámlálási adatok biztonságáért a Köztársasági Statisztikai Intézet felel. Az adatbázis az ő szerverükön található. Az applikációt, amely révén a kérdezőbiztosok kitöltik az elektronikus űrlapot, kizárólag a statisztikai hivatal szakemberei fejlesztették ki, és másnak nincs hozzáférése az adatokhoz.

népszámlálás
Szerbia
adatfeldolgozás
Statisztikai Hivatal

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.