Ugrás a tartalomra

Köd és jégtakaró nehezíti a közlekedést

2020.01.14
10:01
2020.01.14
19:15
Forrás
Pannon RTV
Országszerte sárga riasztás van érvényben.

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet fokozott balesetveszélyre hívja fel a figyelmet, a köd és a szitálás miatt az utakon keletkezett jég miatt. Szabadkán és környékén az elmúlt éjszaka sózták a főbb útvonalakat és az autópályát, a Vojput téli szakszolgálata pedig 24 órás ügyeletet tart.

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet munkatársai szerint az elkövetkező két napban még biztosan érvényben marad a sárga riasztás, szinte Szerbia egész területén. Ez potenciális veszélyt jelent a közlekedésben résztvevők számára is, hiszen a köd miatt 200 méter alá csökkenhet a horizontális látótávolság. Ennek következtében Szabadkán és környékén is az elmúlt napokban több kisebb-nagyobb baleset történt. Szerencsére a szabadkai mentőállomás munkatársai megerősítették, hogy a balesetek miatt nem nőtt a riasztások száma, azaz a balesetek többsége csak anyagi kárral járt.

Szabadkán hétfőn három baleset is történt. Sándorban autóval ütöttek el egy 15 éves fiút, a városközpontban a Vasa Stajić és a Đuro Đaković utca kereszteződésében két autó koccant, a palicsi és radanováci bekötőutak között pedig Szabadka irányában történt baleset. A rendőrség szerint a baleseteket a köd miatti csökkent látótávolság okozta, valamint a nedves és csúszós út. Éppen ezért a gépjárművezetők többsége óvatosan hajt.

Bajtai Andrea: „A napokban óvatosan, nagyon. Például hát katasztrófa, nagyon csúszik, csúszósak az utak. Ködös, ennyit tudok mondani, figyelni kell.”
Holló Antal: „Ilyenkor nagyon vigyázni kell, elsősorban a gyorsaságot természetesen az útviszonyokhoz kell igazítani, és vigyázni kell, nem szabad kapkodni, nem szabad gyorsan hajtani, hanem be kell tartani a szabályokat, tehát a téli guminak meg kell, hogy legyen, a lánc ott legyen a kocsiban, habár azt még nem kell használni.”

A szakemberek szerint a figyelmetlenség okozza a legtöbb téli balesetet. Amennyiben megcsúszik az autó, nem szabad fékezni és hirtelen műveleteket végezni. A téli gumi rendkívül fontos, de a jégen az is könnyen megcsúszhat, ezért az útviszonyok ilyenkor a legrosszabbak. Márton Róbert, gépjárművezető-oktató: „Ott ahol kevésbé van forgalom, ott tovább megmarad a lefagyott rész, ott ahol sűrűbb a forgalom, ott már nedvesebb, de azért veszélyesek az utak, óvatosan kell közlekedni, nagyobb követési távolság és nem hirtelen műveleteket, szóval fékezést azt nem az utolsó egy méterre hagyni. ”

Az autópályán a köd sűrűségétől függ az ajánlott haladási sebesség. Az útra lefestett pontokat kell követni, és minél kevesebb pontot látunk a ködben, annál lassabban kell vezeti. Ha csak egy pont látszik, akkor legfeljebb 40 kilométer per óra sebességgel vezessünk. Vukoslav Vukoslavović, a szabadkai Vojput Kft. műszaki igazgatója szerint a téli szakszolgálat 24 órás ügyeletben van. „Ebben az esetben nagyon kellemetlen ez a ködszitálás, amely az alacsony hőmérsékleten, a hideg úttestre ráfagy, jégpáncél képződik. Embereink készenlétben vannak és ellenőrzik az utakat. Van erre egy külön járművünk, folyamatosan küldik a jelentést. Ők rendelik el az indulást és a só előkészítését, hogy megkezdődjön az utak sózása, úgy az E-75-ös autópályán, mint a főutakon és a regionális utakon is. ”
A Vojput téli szolgálata száz kilométernyi autópályát és Vajdaság-szerte 1200 kilométernyi regionális utat tart karban, a balesetek elkerülése érdekében.

köd
fagy
csúszós út

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34, Frissítve: 16:37

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.