Ugrás a tartalomra

Konfirmáció Bácsfeketehegyen

2020.08.31
12:23
2020.08.31
18:03
Forrás
Pannon RTV
Az észak-bácskai településen 23 fiatal tett tanúbizonyságot hitéről és tudásáról. Az ünnepi istentiszteletet eredetileg májusra tervezték, de a járványhelyzet miatt augusztus végére halasztották.

Ünnepi öltözékben az esperes vezetésével vonultak be a konfirmandusok a bácsfeketehegyi református templomba. A fiatalok a szentírásból és a református hitvallásból kaptak kérdéseket, amelyekre a gyülekezet előtt kellett válaszolniuk.

Nagy Balázs: „Ez a mai nap nekem nagyon különleges nap. Rengeteget vártam rá és nagyon sokat gyakoroltam rá.”

Bede Barbara: „A családommal eljártunk a templomba. Persze nem minden vasárnap, de amikor tudtunk, akkor jöttünk, és próbáljuk elfogadni a vallásunkat.”

A kikérdezést fogadalomtétel, majd áldás követte.

Bácsfeketehegyen mintegy 1500 református hívőt tartanak számon. Az ünnepi istentiszteleten 16 bácsfeketehegyi és hét kishegyesi fiatal erősítette meg hitét. 9 lány és 14 fiú tett konfirmációi fogadalmat.

Bede Edit: „Végtelenül meg vagyunk hatódva, hogy a kislányunk konfirmált. Két gyermekünk közül ő az idősebb és most vagyunk ebben először.”

A konfirmációs fogadalomtétel a református hitélet egyik legnagyobb eseménye.

Orosz Attila bácskai református esperes: „Ilyenkor válnak a fogadalomtétel után a fiatalok az egyházközség felnőttkorú tagjaivá, de még nem teljes jogú egyháztagok ilyenkor, hiszen szavazati joggal még nem bírnak. Minden egyéb cselekedetre az egyházközségben fel vannak hatalmazva a fogadalomtétel által.”

A konfirmandusok hitük megerősítésének bizonyítékául a Szentírás egy példányát és emléklapot kaptak.

konfirmáció
Bácsfeketehegy
Orosz Attila

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.