Ugrás a tartalomra

A korábbiaknál keményebb lehet az influenzaszezon

2017.12.04
10:02
2024.03.19
08:51
Forrás
MTI
Erre abból lehet következtetni, hogy a déli féltekén, Ausztráliában a korábbiaknál súlyosabb járvány jelentkezett.

A korábbiaknál elterjedtebb és „durvább lefolyású” megbetegedésekkel járó influenzajárványra kell számítani az idén - közölte a magyar Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. Póta György azt mondta, erre abból lehet következtetni, hogy a déli féltekén, Ausztráliában a korábbiaknál súlyosabb járvány jelentkezett. A tapasztalatok szerint ugyanis a vírusok az ottani tél elmúltával az északi féltekén jelennek meg. Hangsúlyozta: a gyerekek nem tartoznak a rizikócsoportba, ám esetükben is kockázatot jelent a közösségben szerzett fertőzések nyomán legyengült szervezet. Hozzátette, az antibiotikumok nemcsak, hogy nem használnak a vírusokkal szemben, hanem még gyengítik is az immunrendszert. 

influenzajárvány
intenzív tünetek

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.