Ugrás a tartalomra

A kórházban kezelt fertőzöttek 90 százaléka nincs beoltva

2021.10.14
10:01
2021.10.14
11:34
Forrás
Szerbiai RTV
Aggasztó, hogy várandós nők, illetve kismamák is vannak a covid-áldozatok között, az év eleje óta tízen hunytak el, ketten az utóbbi két napban, egyikük sem volt beoltva.

Megtelt a batajnicai Covid-kórház. Tatjana Adžić Vukičević, az intézmény igazgatója a Szerbiai RTV-nek azt mondta, nincs több üres ágy a kórházban. Jelenleg 830 koronavírussal fertőzött beteget ápolnak. Vukičević elmondta továbbá, hogy a betegek 95 százaléka nem vette fel a koronavírus elleni védőoltást, öt százalékuk pedig megfertőződött, mielőtt megkapta volna a harmadik dózist. A jelentés szerint az este felvettek az intézménybe egy 21 éves lányt, tegnap pedig egy 26 éves gornji milanovaci és egy 22 éves belgrádi fiatalembert is. A legidősebb betegük 91 éves.

Milanko Šekler víruskutató szerint további problémákat eredményez az, hogy nem tartjuk tiszteletben a járvány visszaszorítását célzó intézkedéseket, és hogy alacsony a vakcináció iránt érdeklődők száma. A Szerbiai Rádió és Televízió műsorában elmondta, hogy nagyon kis mértékben javulnak a járványhelyzetet mutató adatok Szerbiában, de ez nem ad okot arra, hogy fellélegezzünk. Szerinte egyelőre nem fog jelentősen változni a helyzet a kórházakban, az egészségügyi dolgozók pedig egyre kimerültebbek lesznek.

Újabb szállítmány Pfizer-BioNTech vakcina érkezett Szerbiába - jelenti az egészségügyi minisztérium. A most érkezett oltóanyag-rakomány menetrend szerint jön Szerbiába, ezúttal pontosan 121 680 dózis érkezett ebből a vakcinából az országba.

Milanko Šekler
víruskutató
Covid

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.