Ugrás a tartalomra

Koronavírus Szerbia: 103 új fertőzött, 3 elhunyt

2021.06.23
15:38
Forrás
covid19.rs
A 65 és 70 év közöttieknek már a 80 százaléka felvette a koronavírus elleni oltást.

Szerbiában 103 új koronavírusos esetet szűrtek ki a valamivel több mint 8 ezer tesztből. Az elmúlt 24 órában hárman vesztették életüket a betegség szövődményei következtében, ezzel együtt 7013-an hunytak el a járvány kezdete óta. Jelenleg 331-en vannak kórházban, 18-an lélegeztetőgépen.

A szerbiai fiatalok körében csupán 17 százalékos az átoltottság - erre Mihailo Jovanović, a szerb kormány információs technológiai és elektronikus közigazgatási irodájának igazgatója hívta fel a figyelmet. Hozzátette, a 18-30 év közötti korcsoportról van szó.

A 65 és 70 év közöttieknek már a 80 százaléka felvette a koronavírus elleni oltást, a járványnak azonban csak akkor vethetünk véget, ha a fiatalok is beoltatják magukat - mondta az igazgató.

fertőzött
Szerbia
koronavírus
elhunyt

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.