Ugrás a tartalomra

Koronavírusos macskák

2021.04.24
13:51
Forrás
Euronews
A kutatók azt próbálják kideríteni, hogy a háziállatoknak milyen szerepük van a fertőzés terjedésében.

A macskáknak is át tudjuk adni a koronavírust - derült ki egy skót kutatásból. Két olyan esetet vizsgáltak, amikor emberek fertőzték meg a macskájukat. A glasgow-i egyetem tudósai szerint mindkét állat azután lett beteg, hogy gazdáik elkapták a koronavírust. A tanulmány szerint még nem találtak bizonyítékot arra, hogy a háziállatok jelentős szerepet játszottak volna a betegség terjedésében, viszont az állatok köztigazdaként vagy egyfajta vírustárolóként hozzájárulhatnak a további fertőzésekhez.

A tanulmány vezető szerzője elmondta: „egyelőre az állatról emberre terjedésnek kicsi az esélye, közben az emberről emberre terjedés továbbra is magas kockázatot jelent.” Az egyik koronavírusos cicát légzési nehézségekkel vitték állatkórházba, ahol már nem tudtak segíteni rajta, ezért el kellett altatni. Tüdején a vírusos tüdőgyulladás tüneteit látták.

Már Belgiumban, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Hongkongban és Spanyolországban is találtak új koronavírussal fertőzött háziállatokat.

járvány
fertőzés
koronavírus
állatok
macska

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű