Ugrás a tartalomra

A Kossuth-szobor kalandos története a Pannon Televízióban

2021.03.14
07:33
2021.03.14
20:59
Forrás
Pannon RTV
Ma este mutattuk be A hetedik című dokumentumfilmet a Pannon Televízió műsorán. Az alkotásban a bácskossuthfalvi Kossuth-szobor kalandos történetét követhetik figyelemmel.

Közügyek című hírháttérműsorunkban Mohácsi Huba, a film rendezője elmondta, az 50 perces, a Pannon RTV saját gyártású alkotása mindamellett, hogy bemutatja a szobor hányattatott sorsát, kitér az adott időszakok viszonyaira is. Az alkotás elkészítését a Magyar Média Mecenatúra Program támogatta.

Mohácsi Huba, rendező, A hetedik: „A filmben röviden kitértünk a 90-es évek délszláv háborús helyzetére is, abban az időszakban került vissza a szobor. Ez is külön nehézséget okozott a szoborállítás szempontjából az akkori viszonyokban. Nem nagyon tértem ki ezekre a dolgokra, csak röviden, mert nagyon elvitte volna a filmet más irányba, de nagyon fontosnak tartottam vázolni mindig az adott kor viszonyait, hogy a nem vajdasági nézők, az anyaországi nézők is megértsék a helyzetet, mivel a filmet először Magyarországon mutatták be, mivel több pályázaton is sikeresen szerepelt, így ott is bemutatták.”

A szobor történetét bemutató filmet vasárnap este fél 9-től láthatják a Pannon Televízió műsorán.

A hetedik
Bácskossuthfalva
Kossuth-szobor

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.