Ugrás a tartalomra

Koszorúzással emlékeztek Horgoson

2020.03.14
17:41
2020.03.14
19:43
Forrás
Pannon RTV
Kossuth Lajosra, Horgos megalapítására és Kárász Benjaminra, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik kiemelkedő helyi személyiségére emlékeztek ma Horgoson.

A képviselők és a helyiek két helyszínen helyezték el az emlékezés koszorúit.

Már tizedik éve, hagyományosan a Kossuth Lajos emléktáblánál gyűltek össze a képviselők és a falubéliek, ahol szavalattal és a történelmi események felelevenítésével, közösen emlékeztek meg magáról Kossuth Lajosról és az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról. Továbbá a Kárász családról is, akiknek a nevéhez fűződik maga a falu megalapítása is.

Vass Zoltán, történész, Horgos: „Mi már több mint egy évtizede, március idusán nemcsak a forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezünk, hanem ugyanezen a napon együtt ünnepeljük meg a településünknek a megalapítását is. Ha a forradalomra akarunk fókuszálni, akkor elsősorban Kárász Benőt, Kárász Benjamint kell megemlítenünk, aki a település földesura ebben az időszakban és aktívan kiveszi a részét a forradalmi és a szabadságharcos cselekményekben.”

A megemlékezésen részt vett Sarlai Péter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja is, aki megosztotta Orbán Viktor magyar miniszterelnök köszöntőjét. Az emlékezés koszorúinak elhelyezése után a Kárász család kriptájánál folytatódott a megemlékezés, ahol Nagy György Zoltán helytörténész mondott beszédet és ismertette a család történetét: „A Kárász család tulajdonképpen Szegeden lakott, ahonnan megkapták ezt a 20 ezer kataszteri hold területet Mária Teréziától, és ezen a részen létesítettek majorokat, ahol birkákat tenyésztettek, valamint borral foglalkoztak, úgyhogy a kastélyt csak az 1795-ben építették fel.”

Az emléktáblára és a Kárász-család kriptájára a helyi közösség, az önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői helyezték el a kegyelet virágait.

Horgos
1848-49-es forradalom és szabadságharc
Sarlai Péter
Vass Zoltán
Nagy György Zoltán

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű