Ugrás a tartalomra

Kovács Elvira: Nem lesz kettős adóztatás

2020.12.16
07:00
2020.12.16
09:02
Forrás
Pannon RTV
Nem kell két helyen adózniuk az ingázóknak és a Nyugat-Európában dolgozó szerbiai állampolgároknak – ezt ma Siniša Mali szerb pénzügyminiszter is megerősítette, miután Kovács Elvira ez ügyben intézett kérdést hozzá parlamenti felszólalása során.

A jövedelemdóról szóló törvény kapcsán az utóbbi időben felröppentek olyan hírek, miszerint az ingázóknak duplán kell majd adózniuk, de ezek álhírek voltak - mondta el a Pannon RTV-nek Kovács Elvira, a köztársasági parlament VMSZ-es alelnöke.

„Azt szerettük volna Gyivánovity Dániel kollégámmal együtt, hogy tisztázzuk le, tehát magától a pénzügyminisztertől, a pénzügyminisztériumtól, ha úgy tetszik, hivatalos választ kapjunk erre a kérdésre. Nyugtassuk meg elsősorban az ingázókat, hiszen itt több ezer vajdasági magyarról beszélünk, nem lesz kettős adóztatás. A miniszter volt olyan kedves és ezt világosan elmondta, aztán meg is kérdezte, hogy amennyiben ezt írásban kérjük, írásban is kiadja és további együttműködést, nyitottságot mutatott maga a miniszter. Sőt, ajánlotta az adóhivatallal való további egyeztetést is, de mindenképpen megnyugodhatnak az ingázók, illetve a külföldön dolgozók.”

Gyivánovity Dániel, a köztársasági parlament VMSZ-es képviselője szintén az ingázók helyzetére tért ki mai parlamenti felszólalása során. A Pannon RTV-nek adott nyilatkozatában elmagyarázta, hogy a kettős adózást az európai országokkal kötött szerződések is gátoljak.

„Tehát Magyarországgal is, és valójában szinte az összes európai országgal, van egy kettős adózást gátoló, illetve kettős adózással kapcsolatos szerződésünk, Szerbiának, és ez a szerződés kimondja, hogy abban az országban kell adózni, ahol a keresetet megvalósítják.”

kettős adóztatás
Kovács Elvira
Gyivánovity Dániel
köztársasági parlament

Most

Népszerű

Új szak a magyarkanizsai Iskolaközpontban

Új szakkal és több férőhellyel várja a diákokat a következő iskolaévben a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont. A középiskolában a 2024/2025-ös tanévben már a virágkertészeti szakot is választhatják a fiatalok.