Ugrás a tartalomra

Közelebb az iskolapadokhoz - Hajdújárásra látogatott a tartományi oktatási titkár

2018.03.16
14:52
2018.03.16
15:52
Forrás
Pannon RTV
2018 elején a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság egy új programmal indította az évet.

A Közelebb az iskolapadokhoz elnevezésű projektjükkel szeretnének szorosabb kapcsolatot kialakítani az oktatási titkárság és a tartományi nevelési-oktatási intézmények között. Ennek apropóján látogatott ma Hajdújárásra Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár.

Az észak bácskai Petőfi Sándor Á.I. központi intézménye Hajdújáráson található, emellett Noszán és Királyhalmon működnek kihelyezett tagozatai. Összesen 270 tanuló jár ezekbe az intézményekbe. Az épületek régiek, ezért mindhárom esetében szükség van az állandó karbantartásra és a felújításra. Hajdújáráson a tetőszerkezetet újították fel tartományi támogatásból - mondta Szűcs Anna, az intézmény igazgatója. „A beruházás értéke 2.460 000 dinár. Ez egy nagyon nagy projekt, sikeresen teljesítettük, befejeztük. Van még egy átadott projektum, méghozzá a királyhalmi iskola tetőszerkezetének felújítására, ugyanis az is szintén szalonit lemezből készült és régi tető, a beázás veszélye fenyegeti, úgyhogy reméljük, hogy ez a projektünk is sikeres lesz.”

A tartományi kormány Közelebb az iskolapadokhoz elnevezésű programja egy támogatási projekt, mely során anyagi segítséget nyújtanak a nevelési-oktatási intézmények felújítására. Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár: „Persze, ha van mit megmutatni, ami sikerült, azzal a lehetőséggel is élünk ez alkalommal. Itt Hajdújáráson ez azt hiszem, egyértelmű, látható. A tetőszerkezet megújult, és a tartomány forrásoknak köszönhetően a tartományi kormány vállvetve a köztársasággal, az önkormányzatokkal azon van, hogy az elkövetkező pár évben mindenhol, ahol erre szükség van felújítsuk az épületeinket.”

Az illetékesek tájékoztatják továbbá az igazgatókat a tartományi pályázati lehetőségekről és azok feltételeiről. A tervek szerint a tartományi titkárság munkatársai 2018 végéig Vajdaság összes oktatási-nevelési intézményét meglátogatják. Vajdaságban több mint 550 ilyen intézmény található.

iskola
pad
Nyilas Mihály
tartományi titkár

Most

13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű