Ugrás a tartalomra

Középiskolás Vezetői Fórum a Rákóczi Szövetség szervezésében

2020.02.01
18:03
2020.02.01
18:49
Forrás
Pannon RTV
550 középiskolás diák érkezett pénteken Budapestre a Rákóczi Szövetség Középiskolás Vezetői Fórumára.

A szövetség 2020. évi ifjúsági programsorozatának első állomásán is számos érdekesség várta a fiatalokat. Pénteken az ismerkedésé, a barátkozásé volt a főszerep, szombaton pedig már előadást is hallgathattak, várost néztek, élőképet mutattak be a Kossuth téri Rákóczi-lovasszobor előtt a nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódva, majd az Országházat is körbejárták.

A Kárpát-medence minden részéről érkeztek fiatalok a programra, Vajdaságból mintegy ötven diák utazott fel a magyar fővárosba. Sokan közülük már negyedik, vagy ötödik alkalommal vesz részt a Rákóczi Szövetség programjain.

Márton Leonárd, diák, Nikola Tesla Elektrotechnikai és Építészeti Iskola, Nagybecskerek: „Valójában nekem nagyon tetszik ez a csapatépítés, meg hogy ilyen sok mindenkit meg tudok ismerni ilyen rövid idő alatt, és ennyi barátot tudok szerezni itt.”

Brindza Brigitta, diák, Egészségügyi Középiskola, Szabadka: „Én főleg a kilátást szeretem, és ugye a városokban az épületeket. Budapesten még életemben nem jártam, szóval ez nekem ilyen első benyomás, és nekem nagyon tetszik, mert gyönyörű ez a város.”

A Középiskolás Vezetői Fórum azzal a céllal valósult meg, hogy a diákok megvitassák a szövetség idei ifjúsági programjait és pályázati lehetőségeit.

Katona Flóra, kommunikációs munkatárs, Rákóczi Szövetség: „Nagyon nagy öröm számunkra, hogy a múlt héten mi ezt a rendezvényt 300 fővel terveztük, és múlt hét hétvégéjére derült ki, hogy kétszeres túljelentkezés van, úgyhogy egy válságstáb állt gyakorlatilag össze az irodában, hogy minden fiatalnak lehetőséget teremtsünk arra, hogy ezen a hétvégén Budapestre jöhessen a Rákóczi Szövetség rendezvényére. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen nagy számmal indult el az idei évünk, és bízunk benne, hogy a lelkesedés megmarad a fiatalokban és folyamatosan jönni fognak a különböző programjainkra.”

A rendezvény első napján Gulyás Gergely, a magyar miniszterelnökséget vezető miniszter, Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte a gyerekeket, majd közönségtalálkozón vehettek részt a Hazajáró stábjával. Szombaton a Kossuth-téri élőkép után pedig körbejárták a magyar Országházat.

Rákóczi Szövetség
Budapest
Középiskolás Vezetői Fórum

Most

Népszerű