Ugrás a tartalomra

Középiskolások adtak vért Zentán

2019.11.18
19:32
2019.11.18
19:38
Forrás
Pannon RTV
Nagyon sok diák és több tanár is önkéntes véradó volt ma a zentai Egészségügyi Középiskola szervezésében.

Az intézmény minden évben kétszer szervezi meg az akciót, amelyen a község mind a négy középiskolája rendszeresen részt vesz.

Sok fiatal izgult a folyosón, hiszen többen közülük csak nemrég töltötték be 18. életévüket, így első véradásuk volt a hétfői. Így volt ezzel Kószó Emília is, aki már régóta várta az alkalmat: „Nagyon megörültem, mikor láttam, hogy az Egészségügyi Középiskola véradást szervez. Izgulok, ez lesz az első véradásom, még nem kerültem sorra, de utána szerintem nagyon nagy öröm fog eltölteni, mert szerintem ez nagyon nemes feladat, és ez tőlünk egy apróság és nem tudatosult még bennünk, hogy rengeteg emberen tudunk ezzel segíteni.”

A zentai Egészségügyi Középiskola, a Vöröskereszt helyi szervezete és a Tartományi Transzfúziós Központ már több mint 10 éve szervez közösen véradási akciókat. Nagy Abonyi Zoltán, az intézmény igazgatója elmondta, nagyon büszke rá, hogy immáron több éve nem csak a saját, hanem az összes községbeli középfokú intézményt sikerült bevonni az akciókba. Sőt, sokszor jönnek átlagemberek is, akik hallottak az akcióról.

Nagy Abonyi Zoltán, igazgató, Egészségügyi Középiskola, Zenta: „Én úgy gondolom, hogy az iskolának kötelessége és feladata, hogy ezt a nemes akciót reklámozza és részt is vegyen benne. Mi az első osztálytól kezdve úgy neveljük a gyerekeket, hogy részt vegyenek mindenféle humanitárius akcióban – és ez is közéjük tartozik –, tehát ne csak szervezőként, hanem mint véradóként is. Én is középiskolás diák voltam, amikor először adtam vért, még a 80-as években, biológia órán.”

A zentai Egészségügyi Középiskola minden tanévben kétszer szervez önkéntes véradást, amelyen általában 60-70 személy is megjelenik. A következő alkalom várhatóan tavasszal lesz.

Zenta
önkéntes véradás
Nagy Abonyi Zoltán

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű