Ugrás a tartalomra

A közös bennük: kutatják a természetet

2018.09.23
13:35
2018.09.23
17:01
Forrás
Pannon RTV
Fiatal természetkutatók gyűltek össze kétnapos tanácskozásra Topolyán. Madárgyűrűzési bemutatót is tartottak, és tudományos munkákat is ismertettek.

Az Arcus Környezetvédő Egyesület célja, hogy az ilyen rendezvényekkel lehetőséget biztosítson a fiatal kutatók tapasztalatcseréjére. Tegnap a tudományos szakdolgozatokat ismertették, ma pedig a gyakorlaté volt a főszerep.

Sikerrel jártak a fiatal ornitológusok: Topolyán, a Művésztelep környékén lévő erdőben kifeszített függönyhálóba egy cserjelakó, a barátposzáta röpült bele. A fiatal hím madarat Ali Hermina középiskolás diák fogta be, aki már negyedik éve rendszeresen ellátogat az Arcus Környezetvédő Egyesület rendezvényeire. „Félóránként lementünk megnézni a hálót, és találtunk benne egy barátposzátát, amit sikeresen kiszedtem és felhoztunk meggyűrűzni, utána meg elengedtük.”

Már tíz éve végez madárgyűrűzést a topolyai egyesület ornitológus szakcsoportja. Több mint hetven madárfaj, ezer példánya került be az országos hivatalos adatbázisba. Sihelnik József, ornitológus vasárnap bemutatta, hogyan kell a befogott madár korát, szárnyhosszát, súlyát megállapítani, majd meggyűrűzte azt és útjára eresztette. „A délelőtt folyamán meg lehetett tekinteni a madárgyűrűzést, mint tudományos kutató munkát. A madarak befogásától kezdve a gyűrűzésen keresztül a szabadon engedésig. A legérdekesebb rész mindig az, amikor az a kérdés, hogy ki engedi el a madarat.”

Az Arcus Környezetvédő Egyesület harmadik éve rendezi meg a Vajdasági Fiatal Természetkutatók Találkozóját, ahol szakmai előadások mellett terepmunka is szerepel a programban. Harkai Ákos, elnök, Arcus Környezetvédő Egyesület, Topolya: „Az idei program kétnapos. Az első napon a kutatói munkák kerültek bemutatásra. Második nap egy úgynevezett munkatalálkozót szerveztünk, méghozzá a Galanthus Projekt 2020 nevezetű projekt bemutatóját.”

A szervezők célja a tudományos kutatás fontosságának népszerűsítése. Érdekesség, hogy tudományos munkájuknak köszönhetően derült fény egyebek között új szerbiai pókfajokra, sőt regisztrálták már a barna füzike megjelenését is Szerbia területén.

természetvédelem
természet
természet kutatók
Arcus Környezetvédő Egyesület

Most

Népszerű