Ugrás a tartalomra

Közösségi lábnyom programsorozat

2019.12.11
17:31
2019.12.11
19:02
Forrás
Pannon RTV
A programok célja a közösségek építése és erősítése volt.

Mintegy háromezer vajdasági, magyarországi és partiumi részvevője volt az elmúlt két évben zajló Közösségi lábnyom című programsorozatnak, amelyet a magyarországi KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. és a szerbiai Pro Porta Alapítvány valósított meg, határon átnyúló IPA Program támogatásával.

A két évben ötven közös rendezvényen vehettek részt az anyaországi és a határon túl élő fiatalok - hangzott el a projektzáró sajtótájékoztatón. A rendezvénysorozat elsősorban a bánáti magyar fiatalok számára nyújtott lehetőséget.

Koncz M. Julianna nővér, kollégiumvezető, Szathmáry Karolina leánykollégium: „Elég sok lánnyal foglalkozunk a kollégiumban, az anyagi lehetőségeink pedig szűkösek. Ezt egy olyan lehetőségnek láttuk, ahol olyan pályázati forrásokhoz juthatunk, amivel mindazt megvalósíthatjuk, amiről álmodtunk eddig, és nem jutott hozzá anyagi eszköz, hogy megvalósítsuk.”

A bánáti fiatalok eljutottak Magyarországra, valamint itthon is számos érdekes és fontos rendezvényen vehettek részt. Ilyen például a Táncklub, amelynek köszönve újra visszakerült Bánátba a szalagavató bál hagyománya. Számos önismereti és ismeretterjesztő előadás is volt.

Király Petra, kollégista, Nagykikinda: „Magyarországról jöttek nénik, akik a higiéniáról adtak elő, a sminkelésről, divatról. Az nekem nagyon tetszett, mivel többet is megtudtunk magunkról is, a divatról és a sminkelésről is.”

A közösségépítő projekt megvalósításában az egyház is szerepet vállalt.

Kondé Lajos, plébános, Szeged: „Nagyon fontos azt tudni, hogy az egyház nem valami szatellit-intézmény. Nem egy távoli valami, ismeretlen közösség, hanem az egyház mi vagyunk. Azok az emberek, akik ebben a világban élnek, ebben a közösségben dolgoznak, akik a társadalmat építik, akiknek fontos az, hogy mi van körülöttük.”

A projekt, amely december 31-én zárul, meghozta a várt eredményeket a résztvevők szerint.

Gergely Barnabás, projektmenedzser: „A célja a programnak az volt, hogy közösségek erősítésére, a közösségi lét tudatosítására segítse a projekt résztvevőit. És ezeken a programokon, ha összeszámoljuk a résztvevők számát a két év alatt, akkor több mint háromezer résztvevőnk volt a közel ötven programon.”

Mint elhangzott, a két közösségileg elkötelezett szervezet a továbbiakban is folytatja az együttműködést.

Pro Porta Alapítvány
IPA projekt
kollégium
leánykollégium

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.