Ugrás a tartalomra

Közügyek holnaptól ismét a Pannon TV műsorán

2012.09.16
13:13


Hétfőtől új formában indul újra a Közügyek című műsorunk, a Pannon Televízió minden hétköznap jelentkező hírháttér műsora, a megszokott időben, 18 órától
Hétfőtől új formában indul újra a Közügyek című műsorunk, a Pannon Televízió minden hétköznap jelentkező hírháttér műsora, a megszokott időben, 18 órától. Alapos, oknyomozó kutatómunkára épülő riportokkal, a stúdióban a vajdasági magyar közösséget érintő legfontosabb ügyek főszereplőivel várjuk a nézőket. A műsor a magyarságot érintő témákat dolgozza fel. Nemcsak azt, ami Szerbiában, illetve Vajdaságban történik, hanem az egész Kárpát-medence eseményeit. A Közügyek két szerkesztő-műsorvezetője, Fehér Márta és Tóth Heléna már felkészült a műsorra. „Sok minden történt a vajdasági magyar közéleten belül, valamint az anyaországban, illetve Szerbiában addig, amíg nyári szüneten volt a Közügyek. Ezeket szeretnénk feldolgozni az első időszakban, szeptemberben és október elején. Természetesen minden adásban lesznek naprakész témáink is” – mondta Fehér Márta.



A majd egyórás műsor szerkezete továbbra is a terjedelmesebb, 3-4 perces riportokra, illetve a legfontosabb ügyekben hitelesen megszólaló stúdióvendégekre épül. A visszajelzések szerint az emberek igénylik, hogy bővebben megismerkedjenek egy-egy tárgykörrel. Ezt nyújtja a nézőknek a Pannon Televízió híradójának élő háttérműsora. „A Közügyekben hosszabb bejátszások is készülnek, amelyek hosszabban bemutatják ugyanazokat a problémákat, eseményeket. A vendégekkel, képviselőkkel, mezőgazdászokkal jobban meg tudjuk érinteni a problémát és könnyebben tudunk rá választ kapni” – emelte ki Tóth Heléna. Mindenki megtalálhatja a számára érdekes témákat, a tudományos, politikai, gazdasági, oktatási, egészségügyi és még megannyi területen belül.   Ha a dolgok hátterét is ismerni akarja 2012.09.14. 15:53 Hétfőtől ismét indul a Közügyek című műsorunk, a Pannon Televízió hiradójának élő háttérműsora. A nyári szünet ideje alatt számos fontos esemény történt a vajdasági magyar közéleten belül, amelyekről beszámolunk , illetve sok-sok naprakész, aktuális témával, új vendégekkel várjuk nézőinket a képernyő elé minden hétköznap este 6-tól. Megújult formában jelentkezik hétfőtől a politikai, gazdasági, szociális és oktatási témákkal foglalkozó háttérműsorunk. Arculattervezőnk teljesen új külsőt adott a főcímnek. Megkezdődött a felkészülés.



Fehér Márta a műsor kedvéért több áldozatot is hozott. A nyári szünet alatt például még a dohányzást is abbahagyta. Reméli, a nyüzsgés és a műsor okozta izgalmak nem kényszerítik rá, hogy ismét cigarettához nyúljon. Nagyon várta a műsorkezdést, csak a fotel kissé kényelmetlen számára. Hogy miről szól az első adás, azt nem áruljuk el. Nézze meg mindenki hétfőn 18 órától!

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.