Ugrás a tartalomra

Közügyek! Kezdünk!

2020.09.21
15:55
2020.09.21
21:24
Forrás
Pannon RTV
Újraindul a fél 6-os Híradó után a Pannon Televízió élő hírháttérműsora, a Közügyek.

 Ismét közérdekű témákkal, politikai és gazdasági kérdésekkel, valamint színes és izgalmas tartalmakkal várják a nézőket hétköznaponként kollégáink.

Bíró Tamara, a Közügyek mai segédszerkesztője az esti bejátszásokat ellenőrzi. Az anyagok adásba kerülését pontos és precíz munka előzi meg.

Bíró Tamara, segédszerkesztő, Közügyek: „A segédszerkesztő igaz, hogy nem a kamera előtt áll ezekben a pillanatokban, amikor elkezdődik a műsor, de igazán fontos szerepet tölt be. A vágóknál vagyok, és az egész napi munkát felügyelem, tehát figyelem, hogy érkeznek az anyagok a tudósítóktól, illetve itt vannak a riporterek is, akik terepen forgattak, és jöttek vissza a szerkesztőségbe vágni.”

A Közügyekben a szabadkai kollégák mellett a tudósítók munkája is kiemelt szerepet tölt be. Nekik köszönhető, hogy egyebek mellett Vajdaság minden részéről jelennek meg témák a műsorban.

Juhász Gábor, felelősszerkesztő, Közügyek: „A mai műsorban dr. Pásztor Bálint, a szabadkai VKT elnöke lesz a vendégünk, akivel az itteni fejlesztésekről fogunk beszélgetni. Lesz egy átfogó anyagunk a koronavírusról, a legújabb tudnivalókról, beszélgetünk turisztikai szakemberrel, arról, hogy milyen kieséseket okozott a vajdasági és a szerbiai turizmusban a koronavírus-járvány, illetve a Hét Nap új vezetősége, az új főszerkesztő, illetve az igazgató is itt lesz nálunk a stúdióban. Mindenféleképpen olyan témákkal fogunk foglalkozni, amelyek az emberek mindennapjait érinti és érdekli őket.”

Farkas Athéne, a Közügyek egyik szerkesztője és műsorvezetője elmondta, már nagyon izgatott és várja a mai műsort.

Farkas Athéne, szerkesztő-műsorvezető, Közügyek: „Már hetekkel ezelőtt elkezdtünk a témákon gondolkodni, természetesen a napi aktualitások ezeket felülírhatják, de nagyon sok olyan dolog történt velünk a nyár folyamán, illetve az elmúlt időszakban, amíg nem volt hírháttérműsorunk, amelyek most így, hogy elindul végre a Közügyek újra, megérdemlik, hogy feldolgozzuk őket most is.”

A Közügyekben továbbra is helyet kap kül- és belpolitika, az önkormányzati történések, a közvállalatok tevékenységei, a gazdaságfejlesztés, a családtámogatások, az oktatás, a pályázatok, a rendezvények, a színházi előadások és más kulturális események, valamint a sport is.

Kozma Zoltán, műsorigazgató, Pannon RTV: „Azt szeretnénk, ha az emberekhez ezek a fontos információk és hírek, amik itt vannak körülöttünk és folyamatosan érintik életünket, a mindennapjainkat, ezeket közelebb hozzuk az emberekhez, hogy azokat a tartalmakat, amiket megjelenítünk, ezek a tartalmak, és ezek a riportok, és ezek a beszélgetések a vajdasági magyarokról szólnának, a vajdasági magyarokhoz szólnának.”

A Híradó után ne menjenek sehova, mivel rögtön kezdődik az őszi évad első Közügyeke.

újraindul
Közügyek
Pannon Televízió
vajdasági
magyar
tudósító
közélet
politika
kultúra
sport

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.